3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2008. augusztus 27. | burlesque

Hihetetlen, micsoda emberek gyűltek össze!

Copyright:

Alig ért véget a Return To Forever világkörüli turnéja, Chick Corea máris nagy terveket szövöget: egy olyan ötöst hozott össze, mely minden kétséget kizáróan lehengerlő lesz!

Ha valakit nem kell bemutatnunk, akkor az Chick Corea. Ki ne tudná, hogy a billentyűmágus a morcos Miles Davis mellett edződött, és olyan alapművek feljátszásában vett részt, mint az ’In A Silent Way’ vagy a ’Bitches Brew’, a hetvenes években pedig összehozott egy olyan csapatot, mely a fúziós zene egyik meghatározó bandája lett. Elég csak annyit mondani, hogy a Return To Forever elnevezésű zenekarban Corea mellett Al Di Meola, Bill Connors, Stanley Clarke és Lenny White is muzsikált. A banda aztán szétszéledt, ám idén a klasszikus felállás – Corea, Meola, Clarke és White – újra összeállt, és megmutatta, mi fán terem a jazzrock. A turné augusztus elején befejeződött, Corea azonban nem áll le: fantasztikus zenészekkel indul ismét koncertezni.

Lássuk, kik lesznek a partnerei!

Elektromos gitáron egy régi ismerős, a szélsebes futamairól ismert John McLaughlin fog játszani. Ő már önmagában is garancia a minőségre, hiszen gyakorlatilag ugyanazt az utat járta be, mint Corea: szintén szerepelt a két fenomenális Davis-lemezen, és szintén egy lélegzetelállító bandát irányított, a Mahavishnu Orchestra-t. Később akusztikus hangszert vett a kezébe, hogy a keleti és a nyugati kultúrákat ötvöző Shaktival, valamint megannyi triózenekarával kedvére muzsikálhasson. A kilencvenes évek közepétől kezdve fokozatosan visszatért a „villanygitárhoz”, de a lágyabb hangzásról sem feledkezett meg teljesen, sőt, a nyolcvanas évek után újra felfedezte magának a gitárszintetizátorokat.

A dobos egyszerűen egy ufó: Vinnie Colaiuta. Ha valaki Frank Zappa, Sting, Allan Holdsworth, Jeff Beck és John McLaughlin különböző formációiban játszott, akkor az illetőről többet nem is kell elmondani. Zseniről van szó, kérem szépen! Írjuk csak be kedvenc videómegosztó honlapunk keresőjébe mondjuk azt, hogy ’Minor Shuffle’, majd a találatra bökve ámuljunk és bámuljunk.

A mélyekért a fiatalabb generációhoz tartozó Christian McBride felel majd. Az ő neve talán kevésbé ismerős, ám aki kint volt az idei Pat Metheny-koncerten, az tudja, hogy ez egyáltalán nem számít. A srác nagybőgőn és basszusgitáron is profi!

Az ötödik tag egy szaxofonos, az elképesztően tehetséges Kenny Garrett. Nem meglepő, hogy ő is megfordult Miles bandájában, emellett Pharoah Sandersszel, Marcus Millerrel és Herbie Hancockkal is maradandót alkotott. Naná, hogy helye van a csapatban!

A zenekar neve egy Remember Shakti-kompozíció címe: Five Peace Band. A nem túl eredeti szójátékot (’peace’ – ’piece’) mindenki érti, de itt nem is ez a lényeg. Egy ilyen kollaborációból mindenki csak nyerhet: a két főszereplő, Corea és McLaughlin, egymásnak lett teremtve, a három másik tag pedig szintén olyan kaliberű zenész, hogy ebből a turnéból csak jó dolgok sülhetnek ki.

A Five Peace Band 2008. október 21-én kezdi meg a koncertezést Európában, a jövő évben pedig Ázsiát és Észak-Amerikát is meglátogatják McLaughlinék. Legnagyobb sajnálatunkra a Five Peace Band nem lép fel hazánkban, így aki el akarja csípni a legendás muzsikusokat, annak október 27-én érdemes átruccannia Bécsbe.

Azért reménykedjünk: csak készül egy frenetikus DVD valamelyik buliról, hogy mi se maradjunk ki teljesen a jóból!

burlesque

Forrás: chickcorea.com, tedkurland.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 9.

Linkin Park: Koncertalbum és mozifilm

Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. Weiter

2026. október 7.

Madonna és Charli xcx közös ügye

Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. Weiter

2026. szeptember 18.

Miley Cyrus visszatér

Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. Weiter

2026. szeptember 11.

Érkezik James Blunt nyolcadik stúdióalbuma, márciusban pedig Budapesten is fellép

A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. Weiter

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky