3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Külföldi

2008. október 13. | Fodor Csaba

Szörnyű veszteség! Elhunyt egy óriási kedvenc...

Copyright:

Meghalt Alton Ellis, akit rocksteady keresztapjaként emlegetnek, hisz a zenei irányzat Ellis azonos című számáról kapta nevét. Bár már 2007-ben diagnosztizálták nála a rákot, egészen idén augusztusig koncertezett, de tovább már nem tudott küzdeni.

Október 10-én, 70 éves korában távozott az élők sorából a reggae úttörője, akiről menedzsere Trish De Rosa úgy nyilatkozott a BBC-nek küldött közleményében: „Ő volt a vezető csillagom és az inspirációm mióta megismertem” Valamint hozzátette: „A zene és a színpad volt az élete. Rengeteget dolgozott egészen haláláig, nagyon nehéz volt bármennyire is lelassítani”.

Laurence Cane-Honeysett, a Trojan Records jamaikai zenei tanácsadója pedig elmondta, hogy a kiadó és Ellis a zenész karrierje során végig kapcsolatban álltak, és örül, hogy vele dolgozhatott. „Központi figurája volt a jamaikai zenék népszerűsítésének. Halála szörnyű veszteség”.

Ellis 1938-ban született Jamaika fővárosában, majd 1970-ben az Egyesült Királyságba emigrált. Az olyan nagy slágerei mellett, mint a Dance Crasher, vagy a I’m Still In Love, több, mint 20 gyereket hagyott hátra.

Fcs

Forrás: bbc.co.uk

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Seguir

2026. február 18.

Már jön is az új Charli xcx-lemez

A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. Seguir

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Seguir

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Seguir

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky