3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Külföldi

2008. szeptember 5. |

Pop-anarchia fenyeget Budapesten!

Copyright:

A Coldplay úgy tűnik megelégelte a 3 éves tétlenséget, s most, az új album munkálatai és a megjelenést övező fene-nagy felhajtás után sem szeretnének csak és kizárólag a babérjaikon ülni. Az én végére beígértek nekünk egy új EP-t , sőt, 2009 második felére egy ötödik nagylemezt is!

Előbbire olyan dalok kerülnek majd fel, melyek a Viva La Vida Or Death And All His Friends című éppen aktuális stúdióalbumra már nem fértek fel, szóval tekinthetjük őket afféle ’Viva La Vida B-side’-oknak is. A tervek szerint köztük lesz az a duett is, melyet Chris Martin Kylie Minogue-gal karöltve rögzített még a legutóbbi stúdiózás alkalmával. Magát a kislemezt Prospects March-ra keresztelték a fiúk, s az említett Martin-Minogue dalt Luna néven keressük majd rajta! Chris a BBC-nek akképp nyilatkozott, hogy a jövő decemberre ígért ötödik album dalait még nem kezdték el összerakni a zenekarral.

A budapesti koncert időpontja (szeptember 23.) vészesen közeleg, ezért nem árt odafigyelni a jegyvételre, ugyanis az állójegyek már elfogytak. A fanatikus, ám jelen esetben picit felelőtlen (gyanútlan!) rajongóknak ez már önmagában is elég sokkoló tény, arról nem is beszélve, hogy nemrégiben a Muse-nak össze-vissza sikerült 4000 jegytől megszabadulnia – olcsóbban! Akármi is lesz, az már most biztos, hogy ’pop-anarchia’ fenyeget az Arénában szeptember végén.

Fedor Nóra

Forrás: nme.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. More

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. More

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. More

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! More

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky