3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. augusztus 24. | burlesque

Mi lesz a Rolling Stones legendájával?

Copyright:

Ronnie Wood végre látogatót is fogadhatott a rehabilitációs klinikán, nagy meglepetésre azonban nem az ifjú Ekaterina Ivanova, hanem a feleség, Jo Wood beszélhetett a gitárossal.

Körülbelül egy hónapja kezdődött Woodéknál a családi perpatvar, hiszen Ronnie ismét nem bírt magával: összevissza piált, ráadásul nejét előbb többször megcsalta, majd pedig ott is hagyta az orosz leányzó kedvéért. Később úgy nyilatkozott, hogy szereti Jot, de az asszonynak meg kell értenie, hogy ugyanígy érez Ekaterina iránt is.

Ronnie most a detoxikálóban ül – immáron hatodik alkalommal –, és talán sikerül végre leszoknia arról a fránya vodkáról. Mostanáig ugyanis senkivel sem érintkezhetett, így nem maradt más számára, mint az orvosi utasítások betartása. A szigorú szabályokon most azonban enyhítettek, így Ronnie már „vendéget” is fogadhatott. Jo le is csapott a kínálkozó lehetőségre, és augusztus 12-én meglátogatta férjét.

A kettejük között zajló beszélgetés során Jo számára világossá vált, hogy a problémákat egyértelműen az alkohol okozta. Ronnie a piálások során ismerkedett meg Ekaterinával, és a megállás nélküli vedelés a józan eszét is elvette. Jo most abban bízhat, hogy férje végre-valahára megszabadul káros szenvedélyétől, és minden visszatér a rendes kerékvágásba. Persze ehhez Ekaterinát is távol kellene tartani Ronnie-tól.

Drukkoljunk nekik! Nem utolsósorban azért, hogy Ronnie ne hiányozzon a jövő évi Rolling Stones-turnéról. Mihez is kezdene Keith Richards gitáros cimborája távollétében?

burlesque

Forrás: music-news.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. szeptember 21.

Jamie xx szólólemezét The xx-es bandatársaival vezeti fel

Szeptember 20-án, jelent meg Jamie xx második albuma, az "In Waves". A várakozás fináléját egy különleges dallal fejelte meg a londoni zenész, DJ és producer: a "Waited All Night" című trackhez ugyanis ismét egyesítette erőit The xx-es bandatársaival, Oliver Simmel és Romy Madley Crofttal. 2017-es "I See You című" korongjuk óta ez az első alkalom, hogy hallhatjuk a hármast egy új közös kiadványon. A dal élő debütálása pedig a Glastonbury fesztiválon volt. Tovább

2024. szeptember 18.

Új dallal nyitja az őszt a Future Islands

Egy vadonatúj dallal és egy animációs klippel köszönti az új évszakot a Future Islands. A "Glimpse" című újdonságot hetedik lemezük, a "People Who Aren't There Anymore" munkálatai alatt rögzítették. A dal egy nehéz témát dolgoz fel: egy otthon leégésével járó érzelmi és fizikai veszteségek feldolgozásáról szól. Kisfilmjét Jayla Smith készítette. Tovább

2024. szeptember 17.

Lecsupaszított lélekmelengetés Charlotte Day Wilson különleges új EP-jével

Charlotte Day Wilson London sajátos atmoszférájú Maida Vale negyedének szívében rögzítette három dala zeneileg lecsupaszított, de lelkileg annál mélyrehatóbb verzióit: A Benji B BBC Radio 1 showjának stúdiójában felvett "Cyan Blue", "Sleeper" és "I Don't Love You" most egy EP-re gyűjtve láttak napvilágot. Tovább

2024. augusztus 28.

Fred again.. gondolta újra Joy Orbison klub- és fesztiválslágerét

Peter O'Grady, ismertebb nevén Joy Orbison specialitásai a house, a dubstep, a UK funky, a UK garage és az oldschool jungle ütemek, azonban a műfajokon túlmutató, közönségegyesítő trackekben is jeleskedik: "flight fm" című dalát a Resident Advisor világhódító klubhimnuszként emlegette, most pedig itt a folytatás, a tört ütemű, 140 bpm-es "flex fm (freddit)"! Tovább

2024. július 1.

Duran Duran újra

A ’80-as és ’90-es éveket uraló, angol Synth-pop banda, a Duran Duran első öt stúdiólemeze – ’Duran Duran’, ’Rio’, ’Seven and the Ragged Tiger’, ’Notorious’, ’Big Thing’ – újra megjelenik 2024. július 19-én bakelit és CD formátumokban, újonnan maszterelt változatban. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky