3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2008. augusztus 6. | Gál Dávid

Ez a Turbo ötösre vizsgázott

Copyright:

Aki úgy gondolta augusztus 2-án (szombaton)  leugrik a Gödörbe egyet bulizni, az nagyon jól tette, ugyanis egy nem mindennapi bulit láthatott a Juhar-fesztivál keretében. Egy zenekarral fogunk foglalkozni a háromból, akik ott voltak és ez a Turbo. Nagy pörgés volt, de kezdjük az elején!

Ingyenes volt a buli, három fellépő lépett színpadra aznap este, Frenk, Turbo, Varga Zsuzsa és zenekara. Itt én is kicsit megakadtam, hogy hogyan illenek össze ezek az emberek így egy kupacba, de ez az ízlések és pofonok kategória. Elvileg a buli kilenc órai kezdéssel volt meghirdetve, de fél tíz előtt még Frenk a pultot támasztotta. Lehet hogy a közönségére várt? Majd amikor elkezdett gitározni, ami pont arra volt jó, hogy  kiüljek másodmagammal és egy-két itókával a jó levegőre. Telt múlt az idő és fél tizenegy után pár perccel, elkezdett a Turbo játszani…
 
Bevezetésképpen a Turbo zenekarról annyit lehet tudni, hogy 2005-ben alakultak és némi tagcserék után a jelenlegi felállás a következő: Tanka Balázs-ének, Vígh Dávid-gitár, Delov Jávor-dob, Jero-bassz, Dure-szinti, ének. Ezek a srácok nem ma kezdték a szakmát ismerhetitek a tagokat más formációkból is pl: Dure, Fresh Fabrik, Warpigs, Carbonfools, Freedom Republic. Ami a stílusukat illeti Garage/Rock/Pszichedelikus muzsikáról van szó.

De kanyarodjunk vissza a bulihoz!

Kicsit izgultam az elején, hogy talán mégsem ez lesz az amire én számítok, de amikor meghallottam a srácok pszichedelikus, kicsit „pinkfloydos” intróját, valamint láttam Balázst berobbanni a színpadra, tudtam, hogy jó helyen járok. Erő, tempó, lendület…ez volt jellemző a bulira egész végig. Egy kerek előadást láttam, amit a zenészek extravaganciája a hátuk mögött vetített képek, illetve jó értelemben vett idegbeteg mozgásuk, csak erősítettek ezen az érzésen, amilyen zenét játszanak én azt látom illetve hallom (ami sajnos sok magyar zenekarban nincs meg). Képzett zenészek azt tisztán ki lehetett hallani, jól felépített számokkal jöttek a bulira és nekem nagyon tetszett a szinti-gitár összjáték a dalokban, főleg, ahogy Dure szinti hangjai belesimulnak a témákba, de ha kell viszik a prímet. Jávor pontosan, állatul dobol, Jero jól dörmög a számokban, Dávid pedig frankón egyedin penget. Itt a recept a jó bandára. Balázs hangja meghatározó és (kövezzen meg bárki de nekem elsőre a Scorpions-os, Klaus Meine hangja ugrott be róla) a közönséggel való kommunikáció is megy neki, nem bújik bele a mikrofonba, nem motyog stb… De akik ott voltak azoknak hasonló lehetett a véleményük, mert talán a harmadik szám után az első öt sor nagyon ropta a táncot és sokan énekelték is a refréneket, melyek fogósak és jól énekelhetőek. Sőt! Azok is aktívak voltak akik oldalt álltak, úgyhogy közönség mozgatásból a Turbó ötöst érdemel. Kedvenc nótám a Plan, amit nyomtak is sőt a 2007-ben megjelent The Boarman’s Session-ről mindegyik nótát hallhattuk. A koncert vége fele vissza is tapsoltuk a zenekart, ők jöttek és nyomtak még egy Punked-et, azután sajnos lejárt az időnk, de még utoljára egy csóka felugrott a színpadra (nem szomjasan), hogy közölje a srácokkal mennyire tetszett a muzsika és ezt mindenkinek hallania kellene. Sokan egyetértettek ezzel aznap este, azt hiszem.

Legközelebb a Turboval a Szigeten lehet találkozni augusztus 12-én és Monoron szeptember 6-án, továbbá készülőben van egy Turbo nagylemez is, ami elvileg szeptemberre várható. Plusz találhattok némi információt itt is a MyMusic-on (zenekarok) és, ha újdonság van természetesen mi közöljük elsőnek.

Gál Dávid

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky