3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2008. június 12. | Németh Gabi

Filmzene vagy kosaras karrier?

Copyright:

Az Amerikában híressé vált rapper arcát itthon még kevesen, sőt mondhatni csak a fanatikusok ismerik. Ha rákerestek a neten a Tha Carter III: The Leak nevet viselő albumra - ami egyébként nemrég került itthon a boltokba, de még előbb fenn volt a hálón -, akkor megtalálhatjátok rajta azt a számot is, amit a „Hurrican Season” betétdalának szántak.

A kiválasztott dal pedig a Tie My Hands, ami egyébként egy duett Robin Thicke R&B előadóval, és mindkettejük lemezén megtalálható.

A zenénél talán fontosabb a film, legalábbis Lil szerint. A rapper nem csak énektudásával működik közre a filmben, hanem szerepel is benne, mint a Patriots kosarasa.

A Katrina hurrikán pusztítása után egy évvel járunk New Orleansban, ahol egyébként Lil Wayne is született, és aki így nyilatkozott a filmről: „A Katrina tragédiája óta lakóhelyem sok mindenen ment keresztül, ezért örülök, hogy van aki megmutassa, hogy még történnek jó dolgok is a sok rossz után. Annak is örülök, hogy az első filmszerepen gyerekkorom helyszínén játszódik, és hogy ez épp a „Hurrican season” lesz.

Egyébként nem ő az egyetlen ismertebb zenekedvelő a filmben. A szintén Lil nevet is viselő Bow Wow is - aki szintén az R&B fiatal képviselője - megmutatja tehetségét, akinek zenei karrierje már legalább egy évtizede kezdődött, és még csak 19 éves!

Ha már a szereplőknél járunk, a főszereplő Forest Whitaker Al Collins szerepében mutatkozik meg, de a Grace Klinika szívsebészét, Isaiah Wasinghtont is sokat fogjuk látni a filmben, ami a hírek szerint karácsonyra el is készül.

Még egy jó hír a végére Lil Wayne imádóinak: Ha igazak í hírek, a Fast & Furious 4-dik részében is viszont láthatjuk a rappert.

Forrás: music-news.com

Németh Gabi

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Weiter

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Weiter

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Weiter

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Weiter

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky