3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2008. június 3. | Zsiga Bea

Szuper! Végre megvannak a nyertesek!

Copyright:

A Karmatronic Records és a MyMusic portál június 5-re összehozta az utóbbi évek legnagyobb hazai hiphop-buliját az A38 hajón, ahol a már befutott nagyágyúk mellett, három vadiúj tehetség is bemutatkozhat. A MyMusic-on regisztrált több tucat jelentkezőből a Karmatronic kiadó zsűrije három csapatot választott ki, akik felléphetnek a csütörtöki Mega Hiphop Night-on!

És akkor következzenek a nyertesek:

1. hely: Donbmb - Bólintsss című dal

Indoklás: Ez a dal volt a leglendületesebb, legjobban kifinomult stílusú produkció. Érződik, hogy a flow volt előtérbe helyezve a szám készítésénél, de a szövegek is felnőttek a ritmikához, a refrén pedig zseniális!

2. hely: FriiX - Itt van a csapat című dal

Indoklás: Nem hiába, két kiváló freestyle MC is van a brigádban. Ez érződik is, Gyurma pergeti rendesen, Dózi pedig remek stílusban adagolja a rímeket. Igazi pattogós, ugrálós hiphop, ahogy szeretjük.

3. hely: Hirwevők - Kelet szava című dal

Indoklás: Igazi UG beat, és stílus. "Nagy Crew flash", azaz különböző stílusok, nagyon jó szövegek változnak folyamatosan, igazi bólogatós hiphop, melyen érződik a tökéletes csapatmunka!

Különdíjas lett:

a Hiphop felekezet, The G.O.D, a Qroots és a Trybald!

Nézzük mi várható:

Persze ne feledkezzünk meg a legnagyobb underground freestyle-költőkről sem, akik szintén tiszteletüket teszik az A38 hajó gyomrában. A sort a DaCapella nyitja, majd fellép Pixa, aki a felhozatalból talán a leginkább sokszínű alapokra reppel. Megkapjátok tőlünk még Suppát és Wherdee-t, a kultikus Hátshow Sor két oszlopos tagját. Veszprémből érkeznek a Hősök, és nem hiányozhat Fankadeli és Artoscsaba sem, akiket nem kell bemutatni senkinek. Fellép még MC Ron, a bajai megmondóember, MC Gőz, aki cédéket osztogat majd az időben érkezőknek, végül, de nem utolsó sorban jön Qka MC is, az Animal Cannibals-ból, valamint DJ Zefil, aki a live party-t vezényli le a megmérettetés után.

És akkor a mindenkinek kötelező részletek:

MEGA HipHop Night - A38 hajó
Időpont: 2008.06.05
Kezdés: 18.00 h (!!!)

Fellépnek: Suppah + WherDee, Hősök, Pixa, DJ Zomblaze, Artoscsaba, FankaDeli, Qka MC (Annimal Cannibals), MC Gőz, MC Ron, DJ Zefil

Jegyek : 1500/2500/6000 vip

Az este a zoom.hu és a radiocafé 98.6 támogatásával jött létre!

Elővételben a helyszínen, továbbá a Ticketportal és az Interticket jegyirodákban kaphatóak.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Comentario
Q-Roots 2008. jún.. 4.  20:38 10
Üdv Pilwax! Kérhetném hogy jobban tekinsd át azt a 10-es listát,van akinek mégis csak ott szerepel a neve!? Peace
Respuesta con:   Pilwax    2008. jún.. 4.  11:32  
MyAdmin 2008. jún.. 4.  19:43 9
a Rajongók számát tekintve tényleg 11 a Friix, de egyébként a két "rangsor" nem sokban különbözik, mivel a regisztráltak tudnak csak szavazni, és ugyanott van a szavazok gomb ahol a kedvencekhez, aki egyikre kattint, általában a másikra is...
A két tízes listából egyébként 7 előadó ugyanaz volt, tehát nem sok különbség van, de mi a kettőt összegezve néztük, és összesítve lett Frixx a 7-dik.
Látszik egyébként a szavazatok száma is a bemutatkozó lapon, csak az havonta nullázódik, mert minden hónapban van valamilyen verseny, lehet pl. stúdióidőt nyerni a Citysound Hangstúdióban 30 ezer Ft értékben, aki a legtöbb szavazatot gyűjti.
   
friix 2008. jún.. 4.  17:40 8
Mikinek igaza van, a rajongók száma szerint tényleg a 11.-ek voltunk... Nem kételkedünk a verseny tisztaságában, azonban a döntésünk végleges!
Sok sikert mindenkinek!
Köszönettel,
Friix
Respuesta con:   MyAdmin    2008. jún.. 4.  14:36  
miki 2008. jún.. 4.  14:48 7
Rendben!...Félreértést elkerülendően leszögezném, hogy véletlen sem akarom kétségbe vonni a zsűri szakértelmét és ha a Friix csapatot választották akkor annak egyetlen oka lehet, az hogy jók!....Remélem átgondolják a visszalépést és nem teszik meg....
A versenykiírás valóban a szavazatok számát is kiemelte, de én mint felhasználó a sorrendet csak a rajongók száma szerint tudom megnézni...
Ebben az esetben természetesen visszavonom a kétlekedésem Friix irányába sűrü bocsánatkérések közepette :D

Jó bulit!
Respuesta con:   MyAdmin    2008. jún.. 4.  14:36  
MyAdmin 2008. jún.. 4.  14:36 6
Sziasztok!

Ez érdekes :) Frixx a szavazatok alapján a 7-dik helyezett lett a versenyben, vagyis mindhárom nyertes az első 10 helyezettből került kiválasztásra. Azt, hogy a 11-dik lett az nem tudom honnan vettétek.

A másik kérdésre: a különdíjasok nem lépnek fel, mivel a kiírás szerint csak az a három formáció lesz az A38-on, akiket a Karmatronic kiválasztott.

Akkor tehát minden rendben.
Remélem érthető :)

Peace!
   
friix 2008. jún.. 4.  14:11 5
Tisztelt MyMusic és Karmathronic!

Köszönjük szépen a lehetőséget és az elismerő szavakat, de a verseny tisztasága érdekében visszalépnénk a fellépés lehetőségétől. Reméljük lesz még alkalmunk a közös munkára!
Mély Tisztelettel:
Friix
Respuesta con:   Pilwax    2008. jún.. 4.  11:32  
Pilwax 2008. jún.. 4.  11:32 4
Ezt nem lehet érteni :D, mert még a külön díjasok sem voltak benne az első 10-be :), de hát mindig ez van. nem kell csodálkozni.
   
khcs 2008. jún.. 3.  22:20 3
Na hát igen ezt én sem értem hogy miért kellett benne lenni a 10-be. Viszont annak örülök hogy a Hírwevők bejutott és hatalmas pacsi nekik,legalább KMO ott van a képviseletükben. Gőte
   
miki 2008. jún.. 3.  21:28 2
Bocsánat 2. helyre...
   
miki 2008. jún.. 3.  21:28 1
Gratulálok a győzteseknek!
Csak 1 kérdés: Miért kellett benne lenni az első 10-ben a versenyzőknek, ha utána a 11.-et választották a 3. helyre??? :D
   

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Seguir

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Seguir

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Seguir

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Seguir

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky