3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. május 12. |

A genetika is sikert jósol a leendő sztárnak

Copyright:

Az idősebbik után most a fiatalabb Yorke testvér is kísérletet tesz a zeneipar meghódítására: elkészült debütáló szólóalbuma, mely júliusban kerül majd a boltokba. Ha a genetikából indulunk ki, akkor valószínűleg profi munkával lesz dolgunk.

Korábbi szárnypróbálgatásai alkalmával - az Unbelievable Truth frontembereként – Andy Yorke két lemezzel is büszkélkedhetett: az Almost Here-rel 1998-ban, valamint a Sorrythankyou-val 2000-ben. Ám a trió annak idején sajnos nem úszhatta meg, hogy a Radioheadhez hasonlítsák, így nem sokkal a második album után feloszlottak. Aztán eltelt nyolc év, Yorke a saját lábára állva szólókarrierbe kezdett, és elkészítette első lemezét, a Simple-t. A július 14-re várható anyag 11 saját dalt tartalmaz, köztük a Rise and Fall-lal, mely már elérhető az iTunes-on.

Érdekes módon, a sajtóban most egyetlen szó sem esett Thom Yorke-ról vagy a Radioheadről Andy szólólemeze kapcsán, de nagy valószínűséggel ennek az énekes örül a legjobban. Már készül a turné-terv, a türelmetlenebbek viszont mostanság Frank Turner mellett is tesztelhetik a Yorke öcsikét – már ha készek kiutazni emiatt Angliába. Az igazi fanatizmus nem ismer határokat és holmi testvéri kapcsolatokat!

Fedor Nóra

Forrás: gigwise.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Tovább

2026. február 18.

Már jön is az új Charli xcx-lemez

A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. Tovább

2026. február 6.

A visszatérő The Prodigy új kiadvánnyal ünnepli idén 30 éves slágerét

Márciusban lesz 30 éves a The Prodigy "Firestarter" című korszakalkotó klasszikusa. A brit csapat ma bejelentette, hogy a jubileumot a "Firestarter - x30 Vinyl Edition" című 12-inches vinyl kiadással ünneplik meg, mely mostantól előrendelhető, és március 13-án lát napvilágot. Tovább

2026. február 2.

Harry Styles visszatért

A "Kiss All The Time. Disco, Occasionally." Harry Styles negyedik stúdióalbuma, és az első a 2022-es, rekordokat döntő "Harry's House" óta, mely elvitte a legnagyobb elsimerést, "Az év albuma" címet a 2023-as Grammy-díjátadón. Az új, 12 dalos albumot Harry írta, executive producere pedig Kid Harpoon volt. Tovább

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky