3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2008. április 30. |

Czutorchestra családi körben

Copyright:

Kétfajta kocsmazene van: egy, amelyik a baráti beszélgetések aláfestésére pontosan megfelel, és egy másik, amely mellett kár volna beszélgetni. Hogy kocsmából hányféle van, azt sokáig lehetne elemezgetni, de az biztos, hogy olyan, ahol Czutor Zoltán dudorászik a mikrofonba, nincs túl sok.

Pláne, hogy a szóban forgó kocsma nem is kocsma, hanem a Hunnia mozi kávézó részlege, amely olyan pici, hogy a pultot is csak a kivilágítása miatt veszi észre az ember, és telt házat sem olyan bonyolult csinálni néhány asztalfoglalással. A halandó meg is lepődik, hiszen egy szál gitár ide vagy oda, Czutor Zoltán neve egy Nyers zenekar után azért képes vonzani koncertteremnyi közönséget is. Na de semmi pánik, helyet foglalunk a sarokban (mert már csak ott tudunk), rendelünk, és kíváncsian várunk. Hangulatos az egész, kb. csak mi számítunk ismeretlennek, de mindközül a legjobb, hogy a belépő lefogyasztható! Azt kell, hogy mondjam, ez a világ egyik legjobb koncert-szervezésbeli marketingötlete, a szórakozás tökéletes 2 in 1-ja, úgyhogy boldogok vagyunk, jól indul az este.

A nyúlfarknyi színpadon hárman is mozgolódnak: Czutor jelenlegi zenekarának (Belmondo) billentyűse, Pulius Tamás segít be majd az örömzenélésbe, és egy lány is erősíti a felállást, Czutor Anett, a „főnök” húga. Szinte már családi vállalkozásnak is nevezhetnénk az alkalmi kis csapatot. 10 óra magasságában el is kezdődött a koncert - némi bizonytalanság és egymásra vigyorgás után -, s ekkor végre összeállt a kép a fejekben: a hely, a félhomály és a zene tökéletesen egészítette ki egymást, minden kis bakijával, kopottságával, és a néha felvillanó vakukkal együtt. A beharangozókban Nyers és Belmondo számokat is ígértek a Beatles dalok mellett, de a sokadik Liverpool után már igen-igen hiányzott az a Budapest… Nem sokat kaptunk belőle, pedig annyi klasszikus Nyers számot vártunk ott többen is, no de az örömzenészeket ilyenért kritizálni nem illik, beértük azzal, hogy végre Beatlest is az átlagnál normálisabb, igényesebb feldolgozásban hallhattunk. Mindenki az ízlésének és kedvének megfelelően játszott a zenekarban: hol Tamás énekelt, hol valamelyik Czutor testvér, itt volt billentyű, amott meg csak csörgő és vokál. Szemet, fület és szívet egyaránt melengető, kedves kis produkciót láttam, s megint rájöttem, hogy azért lenne még helye egy Nyersnek a magyar könnyűzenében, mert hiába azok a tökéletesen előadott, és amúgy is tökéletes Beatles számok, Czutor Zoli még mindig a saját dalait énekli a legszebben, olyan érzékkel, amellyel csak nagyon kevesen bírnak ebben az országban (a dalok szövegének ajnározásába meg már bele sem kezdek). Kb. ugyanez igaz Anettre is – ez csak a genetika lehet! -, valószínűleg ilyennek képzelném Zoli női reinkarnációját, legalábbis ami az énekhangot illeti.

Azt kell, hogy mondjam, kellemesen szórakoztam, egyébként is szeretem az ehhez hasonló örömzenélős megmozdulásokat. Plusz, ha már itt járunk: igen, na ez volna az a kocsmazene, amire bizony akkor is odafigyeltem volna, ha éppen beszélnek hozzám, és ami minden negatívumával együtt is bájos és felemelő volt. Azzal a gondolattal baktattam haza, hogy nem lehet igaz, hogy megint nem tudok rosszat mondani egy koncertről, pedig egy kritikusnak ugyanolyan fontos feladata a hibák észrevétele is, mint a jó dolgok kiemelése. Na de mit lehet tenni, biztosan rosszul válogatok, viszont sohasem bánom meg – ahogy most sem!

Fedor Nóra

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
zsupy 2008. nov.. 26.  13:55 1
Kedves Fedor Nóra! Egy közelebbi e-mail címet kaphatnék hozzád? Köszönettel: Paku M. Zsófia
   

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky