3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. április 9. | Fodor Csaba

Pete Doherty-t seggberúgta a törvény

Copyright:

A Babyshambles botrányhőse börtönben fogja eltölteni a következő tizennégy hetet, mert megszegte a próbaidő feltételeit és újra drogokhoz nyúlt.

Már úgy tűnt, hogy a 29 éves énekes kezd túllépni drogproblémáin, és rendbeteszi az életét. 2007-ben többször rehabon volt és, hogy elkerülje London csábítását, vidékre költözött. Azonban a felfüggesztett börtönböntetés, amit még tavaly októberben kapott kábítószer birtoklásért és illegális vezetésért, hatott a mostani ítélet meghozására. Miután a bíróság meghallgatta a részleteket, hogy hogyan mulasztotta el a próbaidős felügyelőkkel való találkozókat, Lachar bíró az elzárás mellett döntött. Így el kell halasztani a nagyszabású szóló fellépését, ami e hónapban lenne a Royal Albert Hall-ban, valamit a híres Glastonbury-fesztiválról is kiesik az együttes.

Doherty kiadója, a Parlophone sajtóközleményben jelentette be: „Peter nagyon várta a show-t és szeretne minden rajongójától, és érdeklődőtől bocsánatot kérni”.

A Babyshambles dobosa, Adam Ficek pedig úgy nyilatkozott a BBC 6 Music-nak: „Biztosan nagyon nehéz lesz neki odabent, de a banda kitart mellett, mint mindig. Úgy gondolom, hogy pozitívan kell ezt felfognunk, mire kijön talán tanul a hibáiból és az együttes mehet tovább a már kitaposott ösvényen”

Fodor Csaba

Forrás: soundgenerator.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 16.

Eddigi legfülbemászóbb albumát adta ki a Tune-Yards párosa

A Tune-Yards, vagyis Merrill Garbus és Nate Brenner dinamikus duója nemrég megjelentette legújabb albumát, melynek címe "Better Dreaming". A vokálközpontú, táncoltató ütemekkel aláfestett korong kiadójuk, a 4AD szerint az "apokalipszis életigenlő art-popját"tartalmazza, melyben egyenlő arányban érezhető a mostani őrült világ fájdalma és a boldogság ereje is. A lemezt a "How Big Is The Rainbow", a "Limelight"és a "Heartbreak"című dalokkal harangozták be. Tovább

2025. június 5.

A Maneskin frontembere, Damiano David új oldalát mutatja meg

Megérkezett a népszerű olasz énekes-dalszerző, Damiano David várva várt debütáló szólólemeze, a "FUNNY little FEARS", amely a Sony Music Italy/Arista gondozásában jelent meg. Az album digitális verzió mellett többféle fizikai formátumban is elérhető vinylen, CD-n és kazettán. Tovább

2025. június 3.

A Queens of the Stone Age zenéje a párizsi katakombákban kel új életre

Régóta dédelgetett álmát váltotta valóra a 2025. július 19-én Budapesten is fellépő Queens of the Stone Age: az amerikai zenekar a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek június 5-én lesz a premierje. Tovább

2025. május 30.

Újra best of lesz az első Pet Shop Boys best of

2025. május 30-án - azaz ma - újra kiadják a Pet Shop Boys első best of gyűjteményét, az eredetileg 1991-ben debütált ’Discography’-t, ezúttal a 2023-ban újramaszterelt hanganyaggal. Tovább

2025. május 29.

Visszatért a BADBADNOTGOOD

A BADBADNOTGOOD "Found A Light (Beale Street)" című vadonatúj dalában a háromszoros Grammy-jelölt énekes-dalszerző Veronica Camille Ratliff, vagyis V.C.R. működik közre. A trackben a Memphisben nevelkedett, de Los Angelesben élő énekesnő soulos vokálja és a trió lenyűgöző hangszerelése egyaránt kidomborodik. A szerzemény a Tim Bernardes oldalán készített "Poeira Cosmica" és a reggie vokáljával színezett "Take What's Given" című felvételeket, illetve a "Mid Spiral" című albumot követi. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky