2008. április 5. | -nm-
Úgy tűnik, már rég nem Björk beszólásai a meghatározó tényezője a balhénak az Exit-fesztivál körül, hanem maga a feszültség Koszovó és Szerbia közt, amely a Novi Grad-i buli kapcsán is a felszínre tört, hála az izlandi díva politikai akcióinak. Hogy valójában mi a helyzet a szomszédban, és mire is számíthatnak, akiknek a naptárában szerepel a nyári fesztivál, azt az Exit fő marketingese, Paxton Talbot illusztrálta nemrég egy interjúban, hurráoptimista módon. Jó neki.
Björk tokiói felkonfja óta (csak emlékeztetőül: Declare Independence című számát Koszovónak ajánlotta) ezerszer elmondták, hát Talbot most elmondta újra: Az Exit szigorúan politikamentes, független, békepárti, nemzetközi összeborulás. A feszültség pedig nem újkeletű, ahogy maga a most született állam sem: „Koszovó nem csak most lett ügy, ilyesmi évről évre történik… többszáz éve ez megy. A határok előre-hátra csúszkálnak, de a fesztivál marad egy kis oázis.” A szervező is érzi, hogy a szerb nacionalisták kirohanásai és a kormány összeomlása miatt van mit megmagyaráznia, ezért így folytatja: „nagyon kreatív nép ez, a művészetben és tudományokban is kiválóak. A médiavisszhanggal ellentétben multikulturális közösség, remek humorérzékkel.”
Bár a legtöbbeknek nem a humor jut az eszébe a koszovói vérengzés és a függetlenedési kísérletek miatt fellángolt szerbiai tűntetések kapcsán, ez az Exit szempontjából mit sem számít Talbot szerint, hiszen míg Koszovó délen van, Novi Grad északon, a határhoz viszonylag közel, így nem lesz különbség az eddigiekhez képest, még akkor sem, ha Amerika szerint az utazók jobb, ha elkerülik Szerbiát. „Baromság. Az amerikai kormány csak hergeli a népet. Belgrádban száz focihuligán szétverte a nagykövetségüket, erre megjelenik ez a figyelmeztetés az amerikaiak honlapján. (…) Saját tetteiket propagandával akarják igazolni.” Az angolok már rafináltabbak Talbot szerint, hiszen nem mondják, hogy ne menjen oda senki, csak azt javasolják, vigyázzunk a szánkra, hiszen Koszovó nagyon „érzékeny ügy”. Egyébként pedig a szervezők számítanak a közönség intelligenciájára, és különben is még mindig a béke, a szeretet és a baráti tudatmódosulás a lényeg. Ahogy az egyik látogató egy jól sikerült New Order-koncert után minden sajtónyilatkozatnál kifejezőbben megjegyezte: „A legjobb módja egy tizennyolcadik századi erődítmény lerombolásának, francba a múlttal, éljen a jövő!”
És hogy akkor mi a helyzet Björkkel, a buli egyik majdnem (vagy mégis?) húzónevével? Nos, semmi! Északon a helyzet változatlan, pedig a világ összes pr-szövegénél nagyobb hírértéke lenne, ha végre megegyeznének valamiben.
-nm-
Forrás: ibiza-voice.com