3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2008. március 29. | -nm-

Botrány és huzavona Björk körül

Copyright:

Bonyolódik a Björk politikai kirohanásai keltette botrány. Először a szerbeket akasztotta ki azzal, hogy Koszovónak ajánlotta a Declare Independence (Kiálts függetlenséget) című számát Tokióban, majd a kínaiakat, amikor ugyanezt megcsinálta Tibettel. Az énekes azt mondja, a szerb Exit-fesztivál szervezői erre jól ki is tiltották őt a nyáron esedékes rendezvényről. A Novi Grad-iak szerint erről szó sincs, és szívesen látják az izlandi dívát, csak lesz szíves visszacsippenteni a stílusából. Azóta pedig gyanúsan nagy a csönd.

Mint azt korábban megírtuk, Björköt nemkívánatos személynek nyilvánították a középkori díszletek közt megrendezendő szerbiai „kissziget”, az Exit-fesztivál szervezői. Szomszédaink idegei amúgy is pattanásig feszülnek Koszovó függetlensége miatt, és pont az hiányzott nekik, hogy az izlandi énekesnő a nemrég született országnak ajánlja Declare Independence című számát. Érdekes egyébként, hogy azt állították: a sztár eltanácsolásának semmi köze a politikai helyzethez (hogy akkor hivatalosan miért történt, arra nem találtak ki semmit).

A hírt most annyiban kell módosítanunk, hogy a kitiltás csak Björk verziója volt. Annyi történt ugyanis, hogy a buli egyik szervezője, Bojan Boscovic írt egy egyszerre ijedt és fenyegető hangú magánlevelet, mely szerint mindenki reméli, hogy többet nem beszél a szerbiai helyzetről, sem koncerten, sem interjúban – ha megteszi, akkor ugyanis más fellépő után kell nézniük. Björkék ezt úgy értelmezték, hogy a szervezők beijedtek a tokiói megjegyzés nagy médiavisszhangjától, és visszatáncoltak a felkérésétől.

Ehhez képest Boscovic pár nappal később már azt állította, lehiggadt, átgondolta a dolgot, és várják az énekesnőt. A levelet valóban elküldte, de „ez nem hivatalos álláspont volt, csak a saját e-mailem, amely az események miatti aggodalmamról szól. Két héttel az eset után azonban megváltozott a véleményem. Igenis szívesen látnánk az Exiten. Egyeztetünk a menedzsmentjével, hogy találjunk egy megfelelő időpontot.”

A fesztivál honlapján mindenesetre azóta sem találni Björk nevét. Kérdéseinkkel (mi történt azóta az ügyben, kellenek-e majd különleges óvintézkedések a fesztivál idejére, illetve hogy van az, hogy a politika és a szervezők álláspontja beleszól a felhozatalba?) megkerestük az Exit médiakapcsolatával foglalkozó céget, ám ők annyit mondtak: a „sztori már a múlté”, hiszen azóta mindenki Kínáról és Tibetről beszél, de azért keresnek valakit, aki válaszol. Azóta is.

Ettől függetlenül a Novi Grad-i fesztivál a nyár egyik legnagyobb bulijának igérkezik: a bátrabbak, akik a finoman szólva bizonytalan magyar-szerb viszony ellenére is kimerészkednek, ugrálhatnak Soulwaxre és Primal Screamre, bólogathatnak Ministryre, bepótolhatják 2008 eddigi legnagyobb koncertbuktáját, a Hivest, vagy röhöghetnek egy jót a Frankenstein módjára összefércelt és felélesztett Sex Pistolson.

-nm-

Forrás: nme.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Weiter

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Weiter

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Weiter

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Weiter

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky