2008. március 19. | Sári Júlia
Nem véletlenül bővelkedik a világirodalom olyan klasszikus női alakokban, akik sikeres, tehetséges férfiak hátán igyekeznek fölkapaszkodni, hogy kitűnjenek a sorból, hiszen a valóságban is akad belőlük bőven, elég csak kinyitni a pletykalapokat. Legutóbb egy bizonyos May Pang folyamodott hasonló eszközhöz, hogy kicsit megmártózzon a rivaldafényben, amelyből eddig nem sok jutott neki. Az ismeretlen hölgy azzal sokkolta az egész világot, hogy egy szaftos könyvben megírta, az 1980-ban elhunyt John Lennon szeretője volt, amiről még a rocksztár felesége, Yoko Ono is mindvégig tudott.
Öt évvel a rocklegenda halála előtt Yoko Ono és Lennon házassága zátonyra futott, és a pár a válást fontolgatta, állítja a a volt asszisztens, May Pang, aki ekkor került a képbe. Mint most megjelenő könyvéből kiderül, az ugyancsak távol keleti nő és Lennon viszonya másfél éven át, 1974-től 1975-ig tartott, ám titkolózniuk sosem kellett. Az extravagáns természetéről híres, konvenciórombolási kényszerrel megáldott művésznő, Yoko Ono ugyanis nemcsak hogy áldását adta a kapcsolatra, de egyenesen bátorította Lennont, hogy élje ki vágyait. Ha hihetünk az eddig nem nagy ismertségnek örvendő Pang kisasszonynak, aki most hirtelen valamennyi amerikai újság címlapjára került, a legtöbb időt Los Angelesben és New Yorkban töltötte együtt a fiatal pár, mígnem Lennon váratlanul úgy döntött, visszatér Onóhoz, s ad még egy esélyt a házasságuknak. Mint ismeretes, öt évvel később bekövetkezett halála idején a zenész még mindig együtt volt feleségével.
Most, harminchárom évvel azután, hogy a viszony szomorú véget ért, May Pang elérkezettnek látta az időt, hogy az egész világgal megossza – nemcsak kettejük kapcsolatának emlékeit s olykor egészen szaftos részleteit, de még Yoko Ono és Lennon házasságának titkait is, természetesen csak a saját szemszögéből, a történelmi korrektség igénye nélkül. A könyvből például az is kiderül, hogy míg Lennont rendkívül megviselte, hogy megromlott a kapcsolatuk Yokóval, az asszony – az eljegyzési buli mintájára – egy hatalmas mulatság keretében akarta megünnepelni a válásukat, amit a férje igencsak szomorúan vett tudomásul. Majd amikor Lennon is belement a válásba, Yoko volt az, aki újra föl akarta melegíteni a kapcsolatukat, ezzel ismét sok bosszúságot és álmatlan éjszakát okozván a meghasonlott művésznek. Yoko Ono egyenlőre nem reagált ezekre a történetekre, ám sokan gondolhatják úgy – jogosan –, hogy ha valamit is ad magára, a kezébe se veszi a könyvet, és a későbbiekben sem fűz hozzá kommentárokat. A meglehetősen személyes és szubjektív részletek megítélésében maradjon csak magára az olvasó, ha egyáltalán akad ilyen...
Forrás: starpulse.com
Sári Júlia