3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Külföldi

2008. február 13. | Sári Júlia

Yoko Ono vs. Lennon

Copyright:

Ki gondolta volna, hogy egy ismeretlen, tenesse-i rockénekesnő egyszer akkora megtiszteltetésben részesülhet, minthogy maga Yoko Ono indít ellene polgárjogi pert. Lennon Murphy, a kis vidéki dalszerző és énekes, aki John Lennontól csente művésznevét, még örülhet is a névbitorlás vádjának, amelynek hála végre szélesebb körben is bevonulhat az amerikai köztudatba.

  • share
  • kapcsolódó linkek

Yoko Ono, a legendás zenész, John Lennon özvegye persze nem Murphy és – nemes egyszerűséggel Lennonra keresztelt – zenekara népszerűsítésén munkálkodik, hanem férje nevének kisajátítása ellen próbál védekezni. A vádirat felrója Murphynek, hogy a névegyezés megtévesztő lehet, valamint azt is, hogy elértékteleníti a rock-ikon szimbólummá vált nevét. Bár a zenekar 2003-ban hivatalosan szabadalmaztatta a „Lennon” nevet, ezért elvileg jogosan használja azt, Yoko Ono követeli, hogy vonják vissza a bejegyzést, szerinte ugyanis a nevet illetéktelenül bitorolják. Sokan kifogásolják az özvegy döntését, többek közt arra hivatkozva, hogy a Lennon név, amely a gall „leannon”, vagyis „szerető” szóból ered, viszonylag gyakori egész Írország szerte. Az azonban kétségtelen, hogy ez a név ma már megmásíthatatlanul összeforrt a rock-legendával.

Az ügy különös részlete, hogy nyolc évvel ezelőtt, amikor Murphy aláírta első szerződését egy lemezkiadóval, becsületbeli ügynek tartotta, hogy Yoko Ono áldásáért folyamodjon, amelyet meg is kapott az özvegytől. A huszonöt éves énekesnő ezért nem érti, miért épp most véli úgy a japán művésznő, hogy a zenekar nem méltó a Lennon név használatára. Ono azonban máig azt állítja, az együttesnek fondorlattal sikerült szabadalmaztatnia a védjegyet. Lennon Murphy az üggyel kapcsolatos blogbejegyzésében nemcsak abbéli félelmének ad hangot, hogy mekkora veszélyt jelenthet a per a karrierjére nézve, hanem még egy Oscar Wilde novellába illő, édesbús képet is fest kétségbeejtő anyagi helyzetéről, amely nem teszi lehetővé, hogy egy valamire való ügyvédet fogadjon. A történet, amelyet egy jó PR-ossal akár a szegény gyufaárus kislány és a gonosz és hatalmas gazdasszony közti igazságtalan küzdelemként is be lehetne állítani, mindenesetre meghozta Murphynek azt a nemzetközi hírnevet, amelyet a zenéjével eddig nem sikerült elérnie.

Forrás: eonline.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 9.

Linkin Park: Koncertalbum és mozifilm

Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. Continuer

2026. október 7.

Madonna és Charli xcx közös ügye

Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. Continuer

2026. szeptember 18.

Miley Cyrus visszatér

Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. Continuer

2026. szeptember 11.

Érkezik James Blunt nyolcadik stúdióalbuma, márciusban pedig Budapesten is fellép

A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. Continuer

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky