2008. február 24. | zuzu
Az ELTE piciny Könyvtár Klubjában adott koncertet a Paranova zenekar, és egyben alkalmat is arra, hogy még frissen, melegében hozzájussunk a legújabb 3 számos EP-jükhöz. A tömegvonzásban a Galapagos és a Pauly Pilot segédkezett, hozzá kell tegyem eredményesen. Sokan voltunk. Nagyon sokan...
A színpad előtti tér megtöltésére először a Galapagos vállalkozott valamivel 9 óra után, ami már csak azért sem bizonyult nehéz feladatnak, mert a hely már ekkor túllépte a „még kényelmesen elférünk” szintet. A koncert végére a közönség már kellő hőfokon fogadta a Paranova zenekart, akik 2004-es alakulásuk óta fokról fokra másszák azt a bizonyos szamárlétrát és ezúttal negyedik EP-jük népszerűsítése alkalmából léptek színpadra. Hozzáteszem Kuti Anna mindezt mezítláb tette, amivel talán a közelgő tavaszt üdvözölte, vagy csak a szűkös, családias légkört próbálta fokozni, nem tudjuk (mindazonáltal a lány WC-ben egy papucs azért elkelt volna). Sajnos a hangosítás nem a legjobban sikerült, Anna hangjából – akármilyen erős orgánummal is bír - a hátsó soroknak már nem sok jutott, a szövegből meg következésképpen még annyi sem, bár úgy tűnt ez a vélhetőleg a rajongótáborból összeverődött nagyérdeműt egy cseppet sem zavarja. A helyszűke és a technikai baki ellenére a közönség legalább annyira élvezte a koncertet, mint az előadók. Az EP a maga három dalával jól sikerült, élvezetes anyag, és aki még nem tagja a Paranova fun clubnak, annak mindenképpen ajánlom, ha a zene mellett a szövegekre is kíváncsi.
Az estét a Pauly Pilot zárta az azóta már megkétszereződött embertömeg előtt. A zenekar saját meghatározásában a 80’-as, 90’-es évekből kiinduló dinamikus powerpop stílust ötvözi punkos, indie-s, bossanovás elemekkel, ami erős, lendületes zenévé formálódik a színpadon, és időlegesen koordinálatlanná váló emberi végtagokká a közönség soraiban. Valami lehetett tegnap a levegőben, mert ezúttal a zenekar énekesnője valamilyen megfontolásból (erre még ötletem sincs) piros overallban lépett a közönség elé, ami ha nem is túl színpadias megjelenés, mindenesetre eredeti, és mondhatni még jól is passzol Szilágyi Kata különleges előadásmódjához.
Összességében a sok jó ember kis helyen is nagyot bulizott.
zuzu