![]() Cím |
![]() Dátum |
|
|---|---|---|
Itt a Blessthefall új lemeze isBlessthefall Hollow Bodies | Két teljes évet kellett várni az Awakening utódjára, amely eléggé kedvencemmé avanzsálódott az eltelt idő alatt. Nézzük, sikerült-e megtartani a súlyosságot, növelni a dinamikát és a változatosságot és tartani a dallamokat? Tovább |
2013. szeptember 13. Lemezkritika |
|
Ismét vár benneteket a BME Egyetemi Napok!A tradicionálisnak is mondható rendezvény a Budapesti Műszaki Egyetem szervezésében jön létre ezúttal is, de ez nem jelenti azt, hogy a BME-től távol állók ne érezhetnék jól magukat a „tanévkezdő fesztiválon”. A koncertsorozat minden érdeklődő számára tartogathat élvezetes programokat! Pörögjünk a Brains-zel, tegyük fel a kezünket a Hősökkel, nosztalgiázzunk egyet H.P. Baxxterrel – további részletek a hajtás után. Tovább |
2013. szeptember 12. Események |
|
Egyre több a magyar zene a rádiókbanEgymást követő negyedik évben produkált növekedést a rádiókban sugárzott magyar könnyűzene aránya. 2012-ben már a 32 százalékot is meghaladta ez az eredmény. Ezt a trendet erősíti az egyébként jelentősen visszaeső lemezeladásokon belül növekvő magyar zenei arány is, ahol több mint 70 százalékot regisztráltak. A sorból csak az online zeneértékesítés lóg ki, ahol továbbra is visszaszorulóban vannak a hazai zenék. Tovább |
2013. szeptember 12. Hazai |
|
Nagyszínpad! Nagyszínpad! – Random Trip szuperkoncert a ParkbanAkik esetleg olvasták már egy-egy vonatkozó cikkemet, megszokhatták, hogy mindig különösen elismerő hangnemben szólok a koncertsorozatról. A csütörtöki, a Budapest Park nagyszínpadán tartott buli színvonala hasonló dicséretekre ad okot, és ezúttal többen is megerősítettek abban, hogy a méltatás megérdemelt. Megint. Tovább |
2013. szeptember 7. Koncertbeszámoló |
|
Az Esti Kornél sem a régi már - Kosztolányi beájulnaAz elmúlt héten jelent meg a mostani Esti Kornél zenekar Ne félj! című új dalának videóklipje. „Ez a dal lezárt és egyben meg is nyitott egy új korszakot” – mondta a megjelenést követő interjújában Lázár Domokos, a zenekar gitárosa, vokalistája és a dal szövegírója. Hogy milyen korszakot zárt le? Mindenképpen nevezhetjük a zenekar sikerkorszakának, de hogy mit nyitott meg? Nos... azt majd meglátjuk. Tovább |
2013. szeptember 7. Hazai |
|
Nálunk járt a Rednex – bár ne tették volna: Miskolci SörfesztiválAz együttes 20 évvel ezelőtt vált ismertté, a mindenki által kedvelt(?) és feledhetetlen Cotton Eye Joe című slágerével, mely mind a mai napig elengedhetetlen kelléke egy retro-partynak. A zenekar a Miskolci Sörfesztivál fellépőjeként vendégeskedett hazánkban, ahol próbálták megmutatni, hogy miért is szerettük meg őket két évtizeddel ezelőtt. Tovább |
2013. szeptember 12. Koncertbeszámoló |
|
Ismét fellép nálunk a Deep PurpleA legendás rockbanda legújabb turnéja hazánkat is érinti – ezúttal jövő év elején, 2014. február 17-én adnak nagyszabású koncertet a Sportarénában. A Deep Purple rajongói bázisa folyamatosan növekszik, hiszen újabb hallgatókat szereznek az egész világon köszönhetően annak, hogy nem csupán a bejáratott koncerthelyszínekre mennek, hanem a kevésbé látogatott városokba is. Másrészt. aki már látta őket élőben, állítja, hogy a Deep Purple előadása felér egy adrenalinlökettel. Tovább |
2013. szeptember 12. Események |
|
Hárfás buli Los Angeles-ből - Low LeafKülönleges produkcióra készül a Toldi Klub, hiszen Low Leaf Los Angeles-i művész elképesztő multi task képességeiről tesz tanúbizonyságot, méghozzá a több hangszeren egyszerre. Megnézzük és erre biztatunk mindenkit, aki szereti, ha szép! Tovább |
2013. szeptember 11. Események |
|
Miley Cyrus hivatalosan is +18-as lettAz történt, hogy Miley Cyrus hivatalosan belépett azon női előadók közé, akiknél kb. minden egyes megjelenésénél kötelezővé lehet tenni a +18-as karikát. A lány a Video Music Awards-beli fellépése után, most a vadiúj Wrecking Ball című dalához készült klipjében borzolja a kedélyeket, némi ma már kötelező meztelenkedéssel... Tovább |
2013. szeptember 10. Külföldi |
|
Japán pop-punk csajcsapat a DürerbenSzeptember 17-én egy japán pop-punk legenda, a Shonen Knife vés az agyakba egy felejthetetlen estét. A több, mint 30 esztendős oszakai 3 fős lánycsapat zenéjében a Ramones nyomdokain haladó dallamos punk-rock találkozik a cukiság és furcsaság eltéveszthetetlenül japán kombinációjával. Az est további résztvevői két magyar csapat, a Bankrupt és a The Cathouse. Tovább |
2013. szeptember 11. Események |
|
Angol rockbanda érkezik a Pecsa Caféba - The BrewAnglia egyik félreeső kisvárosából jutott el néhány év alatt a kontinens legnagyobb fesztiváljainak sztárvendégei közé az a három fős brit rockzenekar, mely október 5-én Budapesten is bemutatkozik. A huszonéves tehetségekkel színpadra álló The Brew olyan spontán, s egyben energikus koncerteket ad, mely megidézi a rock és blues zenekarok hőskorát. Tovább |
2013. szeptember 11. Események |
|
Ezt hallgatja! Bártfalvi Sanyi (Mary Popkids, VIVA) Top5Ezúttal Bártfalvi Sándor, a Mary Popkids énekese és a szeptember 9-én induló új, látványos és vicces VIVA műsor, a Menny a Pokolba műsorvezetője osztotta meg velünk aktuális kedvenceit. Vigyázat, kellemes dalok! Tovább |
2013. szeptember 9. TOP 5 |
|
Masterplan: új lemezzel tér vissza power metal csapatTöbb évnyi kihagyás után ismét turnéra indul az elmúlt évtized legjelentősebb dallamos metal zenekara, a Masterplan. A zenekar stabilizálódott felállásban, Novum Initium címmel adott ki új albumot, mely a visszajelzések szerint valóban új kezdetet jelenthet számukra. A Budapestre október 18-án érkező turnén a Mystic Prophecy, a Siren's Cry és a Sebastien is játszik majd a SOTE Klubban. Tovább |
2013. szeptember 11. Események |
|
Érkezik Temesi Berci On Time című albumaA Magyar Jazz Napján, szeptember 14-én jelenik meg Temesi Bertalan basszusgitáros, oktató, producer és zenei rendező első szólóalbuma On Time címmel. Az ez idáig 55 hazai albumon közreműködő zenész – a Music Fashion kiadó gondozásában megjelenő korongon - kilenc kellemes, smooth jazz dallal örvendezteti meg az igényes zene kedvelőit. Az albumot a 22. Budavári Borfesztivál jazzszínpadán mutatja be élőben is a nagyközönség előtt. Tovább |
2013. szeptember 11. Hazai |
|
Paul McCartney új lemeze októberre várhatóA rocklegenda, a Beatles egykori frontembere a napokban jelentette meg új dalát, a New-t, melyet majd ősszel követ ugyanezen nevet viselő új albuma is. Tovább |
2013. szeptember 7. Külföldi |
|
Piros-fehér-zöld - a Magyar Dal Napja Tatán 2. rész: Ami nem annyira volt szép2013-ban a Magyar Dal Napja sorozatba Tata is csatlakozott: először (és remélhetőleg, nem utoljára) rendezték meg a SörömZene Fesztivált. A háromnapos mulatság varázslatos környezetben, kiváló fellépők közreműködésével zajlott, és egészen nagy közönséget mozgatott meg. A nyári fesztiválhangulat vásári forgataggal és erdei túrával megspékelt, miniatürizált verzióját élhettük át az őszi esőzések és ködök beköszönte előtt. Tovább |
2013. szeptember 11. Koncertbeszámoló |
|
Scage: Képesek vagyunk egy üveg whiskey után is...Az augusztus 20-i hosszú hétvége számos zenei programot tartogatott a szabadságolt tömegeknek, köztük Tatán a Jambo fesztivált. Ott volt minden zenekar, aki számít, a bulit pedig a Scage nyitotta. Játszottak saját számokat és feldolgozásokat is – az ismerős Green Day, Blink és Fall Out Boy dalokra a vattacukros standok látogatói is megfordultak, és meglepetten konstatálták, hogy három magyar srácból ilyen zene tud kijönni. A Tovább ismét csúcs volt, és bár a Szerepjátékra nem maradt már idő, az első sorban bulizó srác így is a gipszére fittyet hányva tapsolt. Mindezek után a tatabányai együttes most rövid időre visszavonul a próbaterembe, ahol készülnek az új dalok gőzerővel, és egy-két akusztikus szerzeményt is hallhatunk majd a nem is oly’ távoli jövőben. De egyelőre összegezzük, hogyan is értékelik a fiúk az idei nyár koncertjeit és egyéb eredményeit! Tovább |
2013. szeptember 10. Interjú |
|
Piros-fehér-zöld - a Magyar Dal Napja Tatán 1. rész: Ami szép volt2013-ban a Magyar Dal Napja sorozatba Tata is csatlakozott: először (és remélhetőleg, nem utoljára) rendezték meg a SörömZene Fesztivált. A háromnapos mulatság varázslatos környezetben, kiváló fellépők közreműködésével zajlott, és egészen nagy közönséget mozgatott meg. A nyári fesztiválhangulat vásári forgataggal és erdei túrával megspékelt, miniatürizált verzióját élhettük át az őszi esőzések és ködök beköszönte előtt. Tovább |
2013. szeptember 10. Koncertbeszámoló |
|
A zenetörténelem legalja: Fashionably Late a FiR-tőlFalling in Reverse Fashionably Late | Ez a zenekar rendelkezik a világ legellenszenvesebb énekesével, az nem kérdés. Az, hogy mégis miért rajonganak értük milliók világszerte? Na, ez már sokkal aktuálisabb. Alább kivesézzük, hogy ezt a lemezt akár szeretni is lehetne. De csak lehetne. Tovább |
2013. szeptember 10. Lemezkritika |
|
Szenzáció: Újra összeáll a Warpigs„Cartier az óra / Yves-Saint Laurent ing / Kétárbócos jachtom / Az öböl kék vizén ring / Monte Carlo mellett / A múlt szivarfüstbe vész / Mikor 180-nal hajnalban / Hazafelé mész” - szólt minden rádióból szűk másfél évtizeddel ezelőtt a Warpigs Monte Carlo című dala. Most eljött a pillanat, hogy az aranyveretes sorokat bárki élőben meghallgassa, ugyanis hosszú kihagyás után színpadra áll a ’90-es évek végének sikerbandája. Eszenyi Petasék szeptember 14-én a Zöld Pardonban idézik meg, milyen lehet a francia Riviéra, ha az ember megüti a főnyereményt. Tovább |
2013. szeptember 7. Események |
|