Anglia egyik félreeső kisvárosából jutott el néhány év alatt a kontinens legnagyobb fesztiváljainak sztárvendégei közé az a három fős brit rockzenekar, mely október 5-én Budapesten is bemutatkozik. A huszonéves tehetségekkel színpadra álló The Brew olyan spontán, s egyben energikus koncerteket ad, mely megidézi a rock és blues zenekarok hőskorát.
2006-ban tűnt fel a brit rockzenei élet underground köreiben a The Brew nevű zenekar, és a vájtfülűek már akkor megjósolták, hogy a csapat hamarosan igazi rivaldafénybe kerülhet. Az 1989-ben született gitáros, Jason Barwick játékát sokan egyenesen Hendrixéhez hasonlítják, de a nála egy évvel idősebb dobos, Kurtis Smith átható erejű dobjátéka is megidézi az egyik nagy előd, John Bonham képességeit. A két srácot a dobos édesapja kíséri basszusgitáron, és a trió az elmúlt években a kontinens egyre több országában bűvölte el a közönséget. A szakma is felfigyelt az ifjú csapatra: a brit Radio One félelmetesen jónak találta a koncertjeiket, az Only Rock 'n' Roll Magazine pedig már most az „Egyesült Királyság elmúlt 20 évének legjobb triójaként” ünnepli őket.
A tökéletes harmóniában működő és alkotó csapat zenéje nem áll távol a modern bluestól, de annál jóval rétegzettebb: a '60 -évek pszichedelikus zenekarainak dallamai és a kortárs rockzenei szcéna hatásai egyaránt fellelhetőek dalokban. A Grimsby nevű Közép-angliai kikötővárosból indult zenekar első albumait még szerzői kiadásban készítette el, ma már azonban profi segítséget kapnak: új maxijuk, a Trouble Free augusztus 23-án jelent meg a Jazzhaus Records kiadásában. Ez a dal a zenekar 2014 elején megjelenő új albumának előhírnöke, és egy videó is készült hozzá.
Miután az elmúlt években számos fesztiválon sikerült komoly feltűnést kelteniük (volt ahol a kis színpados koncertjük után hívták meg őket másnapra, a nagyszínpadra játszani), az elmúlt években már számos európai fesztiválon a headlinerek között szerepeltek, és alkalmuk nyílt játszani az 1974 óta működő német televíziós műsorban, a WDR Rockpalastban is.
Budapestre a főként német állomásokat tartalmazó őszi turnéja keretében érkezik a Brew: október 5-én a városligeti Petőfi Rendezvényközpont Café részén mutatkoznak be a hazai közönségnek.
a Livesounds bemutatja:
2013. október 5., szombat 20 óra
Budapest, Petőfi Café
The Brew koncert
Belépő: 3000 Ft
Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zenebarlangban, a helyszínen és a www.livesound.hu weboldalon.
A 2027-es év egyik legbrutálisabb és legváltozatosabb koncertjének ad helyet május 11-én a Dürer Kert: a Cursed Since Birth European Tour 2027 keretében együtt érkezik Budapestre az amerikai deathcore-titán Suicide Silence, az olasz szimfonikus death metal maestro Fleshgod Apocalypse, illetve két kemény kötésű ausztrál banda, a To The Grave és a The Gloom In The Corner. Weiter
Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Weiter
Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Weiter
A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Weiter
Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Weiter