3422 zenekar 12339 letölthető zene

Archívum

Listázás
Naptár
2024. december
h k sz cs p sz v
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
Időszak:
-
Hirdetés
Cím
Dátum

Sziget - 0. nap - Végre megnyitott az A38 sátor!

Ezzel együtt fő bázisommá is vált a mai napra, hiszen egymaga vonultatott fel annyi érdekességet, mint az összes többi színpad együttesen (legalábbis számomra). Nézzük hát meg részletesebben, hogy miért is olvadozom ily mértékben ettől a helytől! Tovább

2014. augusztus 13.

Sziget 2014

Sziget - 0. nap - Indul a nagyüzem!

Amíg tegnap sokszor azt sem tudtam, hogy mit csináljak, annyira nem voltak számomra érdekes programok a Szigeten, úgy ma már inkább a szelekcióval kellett foglalkoznom. A nulladik nappal végre sok olyan hely is megnyitott, amely tegnap, nagy sajnálatomra, még zárva volt. Például az A38 sátor! Tovább

2014. augusztus 13.

Sziget 2014

Kedves külföldi lány a színpadon – Joss Stone koncerten jártunk

Olyan közvetlen volt, mintha a szomszédom lenne, csak épp brit. Gyönyörű kiejtéssel, kedvesen szólítgatta meg a közönséget Joss Stone a Budapest Parkban 2014. július 29-én este, és csak énekelt és énekelt, amíg igazán be nem sötétedett. Aztán még rózsát is adott a hallgatóságnak. Megállapításunk a következő: Joss Stone jó csaj, jó énekes, jó szívű, jó humorú, és jó fellépő is! Tovább

2014. július 30.

Koncertbeszámoló

Suttyóból kisasszony, My Fair Lady módra

Lehet, hogy csak öregszem, de egyre nagyobb hajlandóságot mutatok arra, hogy könnyűzenei koncerteken, meg az imádott fesztiválokon kívül más zenei programokra is elnézzek. Továbbra is fenntartásaim vannak a komolyabb helyekkel, de a szabadban minden esemény sokkal oldottabb hangulatot kap. Most a My Fair Lady-n voltam a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2014. július 20-án. Talán elég csak fesztiválnak hívni, és máris nyitottabb leszek a szabadtéri rendezvényekre is, de ez most tényleg jó volt! Tovább

2014. július 22.

Koncertbeszámoló

Balaton Sound – tömeg, de vajon a fellépőkért?

Hiába a rémisztő sártenger-fotók, a fenyegető esőfelhők, a hír, hogy elfogyott a siófoki Tescóban a gumicsizma, nem tántorodtunk el a szombati Soundolás ötletétől. És ahogy láttam, más sem: dugig volt Zamárdi. Az aznapi egyik húzónév Sebastian Ingrosso volt, sokan voltak, nem mondom, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy a többiek annyira miatta mentek volna… Tovább

2014. július 15.

Balatonsound 2014

Balaton Sound – bőségzavar, túl sok a parti sátor!

Szombaton mentem Soundra, de a szombat miatt, nem valamelyik zenekar alapján választva. Miután lement a két fő attrakció, a Sebastian Ingrosso és a Wiz Khalifa, hirtelen nem is tudtuk, mihez kezdjünk, hova menjünk. Próbáltuk még időben felfedezni a megújult, kibővült Balaton Soundot, de idén túl nagynak ígérkezett ahhoz, hogy megemésszük, mi hol van és mi mikor lesz. Így a Balaton-part mellett döntöttünk, hogy egy kis előre-vegetálással alapozunk a várhatóan hosszú estére, aminek elébe néztünk. Aztán azért igyekeztünk végigjárni mindent becsülettel. Tovább

2014. július 15.

Balatonsound 2014

Balaton Sound szombat – feketézés, sárgázás meg zöldezés Wiz Khalifára

Szóval a mérleg egyik oldalán sár, eső, szélvihar, hideg. A másik oldalon meg Wiz Khalifa. Igazából nem is az ő neve, hanem a Balaton Sound maga húzott le minket Zamárdiba. És aztán szerencsénk volt: az eső nem volt olyan nagy, a sár a legtöbb helyen kikerülhető volt, a szélvihar hamar és gyorsan elcsitult, a hideg ellen meg mindig magunkhoz tudtunk venni némi melegítő alkoholt. Vagy más tudatmódosítót, mert voltak azért páran, akik azt tették. Pláne ha már Wiz Khalifa zenélt. Tovább

2014. július 15.

Balatonsound 2014

Szenvedély franciául, operásítva: Carmen a Margitszigeten járt!

Könnyűzenei koncertek, klasszikus zenei estek, balett, krimi, musical, vagyis minden, mi szem és fül ingere. A hétvégére esedékes előadás a végzetes szenvedélyek operája alcímet kapó Carmen volt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, Bizet darabját ráadásul kétszer adták elő, július 4-én és július 6-án is, és mindkétszer teltházas közönség előtt. Nem csodáljuk a sikert! Tovább

2014. július 10.

Koncertbeszámoló

The only reason that you came - Arctic Monkeys először

Eljött hát a nap, amire valószínűleg többezren vártak a márciusi bejelentés óta: a VOLT utolsó, "speciális" napján először lépett fel Magyarországon a világ jelenleg talán legkeresettebb zenekara, az Arctic Monkeys. Betonbiztos számlista, rengeteg ijedtség, egy profi produkció, keserédes szájíz - szubjektív beszámoló a vasárnapi eseményekről. Tovább

2014. július 7.

VOLT 2014

Jumpoljunk a Jared Leto Show-n

A 30 Seconds To Mars zsinórban második Voltos koncertjét adta a Nagyszínpadon.  Eddig is lehetett tudni, hogy a bulira van kihelyezve a performansz, de ez most még annál is poposabb maszlag lett mint, amit vártam. Tovább

2014. július 7.

VOLT 2014

Ingyen cucc mindenhol

Amikor fesztiválokra gondolunk, a sok ember, a zenét, és még több a piálást mondja elsőre. Viszont szinte senkinek se jut eszébe a sok ingyen cucc. Az idei Volton, különösen kitettek magukért a promóterek: jobbnál jobb cuccokat osztanak ki, kevés erőfeszítésért cserébe. Tovább

2014. július 4.

VOLT 2014

Semmi sincs jó helyen az első nap

A 0. nap pangását túlélve újult erővel vágtam neki az MGMT-s, Skilletes, Woodkides második körnek. Bár az eső bezavart az objektív megítélésbe (hisz a Telekom színpad nem fedett), de még így is ki merem jelenteni, hogy szinte egy koncert se volt azon a helyen, ahol illet volna. Tovább

2014. július 4.

VOLT 2014

Megvédtük a hőst a Parkban!

Idén második alkalommal tisztelte meg magyar rajongóit a kanadai Protest the Hero, és az első alkalomhoz híven (Dürer kert, január) ismét eléggé tökös és pozitív meglepetést okozó előzenekarral érkeztek. Míg télen a Tesseract, az Intervals és a The Safety Fire kísérte őket, most megelégedtek egy Monuments-szel. Tovább

2014. július 2.

Koncertbeszámoló

Öröm- és színfelhőben a Holi Peace Budapesten

Óriás szivárványpartinak lehettünk részesei a Barba Negra Track-ben a Loop! és a Holi Peace Budapest szervezésében 2014. június 27-én. Úgy értve, színáradat-buli volt, bármilyen beállítottságú partiarc részt vehetett rajta, de mintha egy nagy szivárványban lettünk volna egész este, ahol még menő zene is volt. 10 DJ és két zenekar szórakoztatta a nagyérdeműt, meg elég sok por. Úgy értve, színpor, tudatmódosítóra itt pláne nem volt szükség, épp elég élményt adtak a színfelhők körülöttünk. Tovább

2014. július 1.

Koncertbeszámoló

Tűzmadár és Tavaszi Áldozat, plusz margitszigeti madarak és nyári kabócák

Baletthez, méghozzá nem is akármilyenhez, hanem az orosz balett legjavához volt szerencsénk 2014. június 27-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon: a Tavaszi áldozat és a Tűzmadár című balettekkel vendégszerepelt a Moszkvai Állami Akadémiai Klasszikus Balett Színház társulata. További nevek is hozzájárultak ahhoz, hogy már hónapokkal az este előtt beszerezte mindenki a jegyét magának, ugyanis az előadásokat a Bolsoj két egykori sztárja, Natalija Kaszatkina és Vlagyimir Vasziljov koreografálta. Tovább

2014. július 1.

Koncertbeszámoló

A We Came As Romans az A38-on járt

Negatív előjellel kezdődött a banda első magyarországi fellépése, ugyanis két nappal a show előtt a másik headliner Miss May I logisztikai okokból lemondta a bulit. Szerencsére a szervezők profizmusa és talpraesettsége helyrehozta a kis malőrt (amely önhibájukon kívül esett). Taps érte! Tovább

2014. június 27.

Koncertbeszámoló

A rövid koncertek éjszakája – FOO péntek, 2. rész

A pénteki napon Fluor Tomi koncertje után a Palvin Barbarával hajnalban összetűzésbe keveredő Isten Háta Mögött színpadi produkciójával folytattuk. Igazából szerintem teljesen korrekt fesztiválhangulatú produkciót láthattunk új és régi slágerekkel tűzdelve. Hurrá, hurrá! Tovább

2014. június 25.

Fishing on Orfű 2014

Magna Cum meg a Vega - avagy Tatabányán sörfesztivál volt

Tatabánya annyira megirigyelte a Környei sörfeszt évtizedes sikerét, hogy tavaly elindította a sajátját. Több pénz, nagyobb fellépők, nagyobb tömeg = folytatás. Így tehát idén ismét lehetett „ingyen élni” Tatabánya Fő terén. Tovább

2014. június 24.

Koncertbeszámoló

Cigánykerekező Lovasi a FOO nulladik napján

Június 18-án startolt a legcsaládiasabbnak kikiáltott hazai fesztivál Orfűn, ráadásul nem is akárhogyan! A Kispál és a Borz visszatérésének lehettünk szem és fültanúi a nulladik napon, ami igazából jó felhangot adott az ezt követő 3 napnak. Tovább

2014. június 23.

Fishing on Orfű 2014

Hiányoltuk a Megadethet - kárpótolt minket Fred Durst és Rob Zombie!

Nem tudunk és nem is akarunk visszaszokni a szürke, dolgos hétköznapokba, legalábbis ezen a héten biztosan nem. Még mindig az Aerodrome Fesztivál Hungary hatása alatt vagyunk, amit a Budapest Parkban rendeztek meg június 16-án. Az eredeti felállás szerint a Megadeth, a Limp Bizkit, Rob Zombie és a Powerman 5000 lett volna a produkcióban. Miután Dave Mustaine csapata kénytelen volt lemondani minden júniusi koncertjüket egy szomorú halálhír miatt, úgy  lehetett vélni a visszhangokból, hogy nem lesz olyan sikeres az esemény nélkülük. Azonban a további fellépők rendesen odatették magukat, és eloszlattak minden kételyt, aggodalmat. Tovább

2014. június 19.

Koncertbeszámoló

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky