3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2008. február 20. | zuzu

Heaven Street Seven akusztik újra

Copyright:

A tavaly januári akusztikus koncert sikere után ismét vonósok gyűrűjében vonul színpadra a Heaven Street Seven. A Művészetek Palotája helyett, idén a budapesti Symbol klubban (III. Kerület, Bécsi út 56.) adnak koncertet, ami kicsit kevesebb ünnepélyességet és férőhelyet jelent ugyan, viszont annál otthonosabb légkört.

A március 5-re tervezett koncert már csak azért sem mindennapi, mert tévéfelvételt készítenek belőle, így megkísérlem, hogy a produkció még annál is kifogástalanabb lesz, mint amit egyébként a zenekartól már megszokhattunk. Az este folyamán jó néhány dal hangzik el vonószenekari kísérettel, és a rajongótábor számára vélhetően bónuszélményt jelent, hogy régen és ritkán hallott számok is felbukkannak majd a repertoárban.

A klub kapacitása 120-140 emberre terjed ki, ennek legfőbb oka pedig az, hogy ez az este most nem a „sikítvatombolós” bulik fajtáját képezi, hanem inkább az „ülvecsodálós” kategóriát gazdagítja. Olyannyira, hogy a 12000 forintos galériára szóló jegyhez egy háromfogásos vacsora dukál, nehogy esetleg később a korgó gyomor megzavarja a közönséget a nagy csodálások közepette. Aki inkább otthon vacsorázik, és fogadtatásként beéri egy welcome drink-kel, annak ajánlom a földszinten a szolidabb, 3000 forintos helyeket. A koncert este 9-kor kezdődik, de aki éhes, ne felejtsen el 19:30-ra odamenni!

zuzu

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Poznámka
rockybaby 2008. febr.. 22.  16:01 2
a robit életemben nem láttam ilyennek:D kvanagy volt!
   
szexuális zaklatás panda 2008. febr.. 22.  04:05 1
én most voltam a kultis bulin...beszartam...kár hogy ilyen tömeg volt...
   

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. trvať

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! trvať

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. trvať

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. trvať

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky