3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2008. december 16. | SZTR

Figyelem! Indul a ROCKSPACE 2009!

Copyright:

Íme, egy tehetségkutató, melyet kifejezetten a legkirályabb hangzás elkészítésére éleztek ki, hiszen a győztes nyereménye is az lesz, hogy elkészíthessék a lehető legjobb felvételt, amit csak ki lehet manapság hozni. Kedves zenekarok: Irány a ROCKSPACE 2009!

Egyenlő eséllyel indulhatnak a pályán a hazai és a külföldi zenekarok? Nem igazán. Itthon a kiadók és managementek a hazai piac méretére és fizetőképességére hivatkozva, néha csak a lemezkészítés költségeinek egy részét vállalják.

A stúdiókban sem mindig megfelelő szakmai csapat koordinálja a kibontakozó produkciókat, így az előadók számára illúzió marad az, hogy művészetükről olyan minőségű lenyomatot készítsenek, amilyet megálmodtak akkor, amikor erre a pályára léptek.

Magyarország egyik legkiemelkedőbb tapasztalattal rendelkező stúdiótechnikai- és hangszerüzlete, a HiT SPACE úgy döntött, változtat ezen, és pályázatot hirdet a hazai rock-zenekarok részére. A cég által legtehetségesebbnek tartott zenekar a jelenlegi csúcstechnikával, és komoly szakértői teammel készítheti el győztes dalának, és még két másik szerzeményének profi stúdióváltozatát.

Nem szempont a pályázó dal felvételének minősége, kidolgozottsága, ahogy az sem, hogy mennyire populáris, mennyire értékesíthető, vagy hogy maga az előadó mennyire ismert. A zsűri a produkcióban résztvevő szakértőkből áll, melyet Sellyei Tamás hangmérnök/producer vezet.

A nyertes felvételen túlmenően a közönség szavazatával dönthet egy 500.000 forint értékű, Hit Space-ben levásárolható bón sorsáról is, melyre a lemezszerződéssel nem rendelkező amatőr résztvevők pályázhatnak.

A feltételek közül ízelítőül egy pár:
- minden pályázatot elfogadnak, ami klasszikus rockzenei felálláson alapszik, pl. brit/indie pop, vagy pl. olyan szintetizátor/industrial besorolású műveket, amiben gitár, dob és ének is van
- Pályázni egyetlen darab saját szerzeménnyel lehet
- A résztvevőkkel szemben nem támasztanak egyéb követelményt: amatőrök és profik egyaránt pályázhatnak

Fődíj:
A győztes dal és két másik választott dal felvételének lehetősége a Magyarországon elérhető egyik legmagasabb technikai színvonalon a világ legjobb stúdióberendezéseinek és hangszereinek felhasználásával korlátlan stúdióidő igénybevételével, melynek első és utolsó szempontja az, hogy az eredmény minél magasabb szakmai szintet érjen el.

A verseny pontos feltételeit, a pályázati lehetőséget és a további díjakat a Hit Space oldalán találhatjátok meg.

-SZTR-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
titko62 2008. dec.. 17.  08:26 1
Üdvözlöm a tehetségkutató szervezőit. Jó lehetőségeket kínál a zenekaroknak. Egy kérdés.....idézek: "Nem szempont a pályázó dal felvételének minősége, kidolgozottsága, ahogy az sem, hogy mennyire populáris, mennyire értékesíthető" . a tapasztalat, hogy akármilyen szakértő hallgatja is a felvételeket, meggyőződésem, hogy befolyásoló tényező a minőség. A kidolgozottság is jót tesz egy számnak. A popullárisság is előny, mert az értékesíthetőséget befolyásolja ami a mai üzleti világban számít, de ettől eltekintve biztos, hogy többen hallgatják, mint csak a szűkebb réteg által értelmezhető zenéket. Tehát miért nem szempontok a leírtak. Mi a cél?
   

2024. június 11.

Mindenhol igyunk felelősen!

Két éve a bulikra, fesztiválokra koncentráltak, most a sportesemények szurkolóinak üzennek a Magyar Szeszipari Szövetség és a Terméktanács arról, hogy figyeljünk a mértékletes italfogyasztásra. Nyáron az EB és az Olimpia adnak alkalmat arra, hogy összegyűljünk, iszogassunk, szurkoljunk, örüljünk, szomorkodjunk, ünnepeljünk, bulizzunk – de ezek közben is fontos a fair játék, felelős italozás – ahogy a kampányüzenetek jelzik. Tovább

2024. június 3.

Geszti péter és Péterfy Bori párban

Tessék? Péterfy Bori és Geszti Péter egy párban? Az őrült szerelemnek semmi sem állja útját! Legalábbis abban a vadonatúj, őrült duettben és videó klipben, amelyben a mainstream rapper és az underground díva egymásra találnak. Igaz, ehhez előbb el kell tenniük láb alól a vetélytársaikat. A születésnapi Geszti Sixty Aréna show-ra készülő Geszti Péter új partnerrel, és nem mindennapi klipben tűnik fel. Tovább

2024. május 22.

KELET  - Dzsúdló egy jó dallal indítja a szezont

Dzsúdló idei első megjelenése az elszakadás és felnőtté válás témáját boncolgatja. A pörgős felvétel egy baráti kollab terméke: a rap betétet Signo adja, a számhoz készült klipet a baráti társaság harmadik tagja, Szél Benjámin rendezte. Tovább

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky