3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. október 9.

Gyógyul a repülőgép katasztrófa túlélője

Copyright:

A Blink 182 dobosa, Travis Barker szinte egész életében szigorúan vegetáriánus volt, a balesete óta azonban ismét eszik húst.

- Valódi proteinre van szükségem, nem holmi kiegészítő táplálékokra. Muszáj volt változtatnom az eddigi étrendemen, így elősegítem a gyorsabb javulásomat. És szinte én magam sem hiszem el, de sokkal jobban érzem magam. – mondta Travis.

A 32 éves elvált sztár – aki két gyermek büszke édesapja, az 5 éves Landoné, és a 2 éves Alabama-é – égési sérüléseit egy los angeles-i klinikán kezelik.

Travis ugyanakkor reméli, hogy minél hamarabb elhagyhatja a klinikát, és újra találkozhat, illetve magához ölelheti csemetéit.

- Nagyon nyugtalan vagyok itt, szívem szerint bármelyik pillanatban el tudnék innen menni. – mondta a US Weekly magazinnak – Műtétek sorozatán vagyok túl. Az egyik kezemen másod-, a másikon pedig harmadfokú égési sérülések vannak. Igyekszem hamar felépülni, és remélem nem kell sokat várni, hogy újra dobolhassak. A gyermekeim is nagyon hiányoznak, ezentúl sokkal több időt fogok velük tölteni.

Bakos Dalma

Forrás: music-news.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
Niki89 2008. okt.. 10.  10:42 1
Ugyan elvált Shanna-től, de gyakorlatilag együt élnek és nevelik a gyerekeiket, Landonon és Alabaman kívül Shanna-nak előző kapcsolatából van egy 9.éves lánya Atina, akit Travis lányaként szeret, szal 3.gyereket nevelnek.
Annyira boldog vagyok, hogy jól van, ha lassan is de felfog éppülni, és újra zuzhat.(L)
   

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky