3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. augusztus 5. | mango

Egy őrült f...sz uralkodása - videó!

Copyright:

Még ha felületesen is, de foglalkoznunk kell azzal a kérdéssel, vajon miként őrülhet meg egy pénisz. Mert valószínűleg ez a nemes gondolat ihlette meg a downtempo egyik ékkövét, a Crazy Penis tagjait is.

James Baron és Chris Todd 1996-ban, Nottingham-ben dugták össze amilyük volt, no de nem kell rosszra gondolni. Szóval az Ataris korszakot átvészelve elkezdtek mixelgetni és a kisszobájukból előbújva egészen Manchester-ig jutottak, ahol a Paperecordings, mint jó anya a gyermekét, úgy viselte gondjukat. Ekkor vették fel a Crazy Penis nevet, melyet a békesség érdekében Crazy P-re kurtítottak meg. Ahogy kezdett teret hódítani a zenéjük, ezzel arányosan a tagok száma is megnőtt, így a mostani felállás szerint négy úriember és egy hölgy képviselteti magát a zenekarban.

Eleinte a szigetországot, majd később már Ausztráliát és Új-Zélandot is elérte a hírük, olyannyira, hogy 2007-ben már a Big Chill nagyszínpadán találták magukat, valamint a Faithless-szel keltek egy baráti turnéra.

Bevallom, először a Thievery Corporation – The Outernational Sound című albumán hallottam először őket, ami igencsak 2004-ben volt, de lemaradásomat folyamatosan pótlom, mivel annyira megnyerő és kellemes zenét játszanak, hogy tényleg érdemes követni a pályafutásukat.

Ezen felbuzdulva hirdetném az igét, miszerint októberben új albummal jelentkeznek, mely „Sound, Space, Return” névre hallgat majd. Ez a banda 12 éves múltját tekintve még csak a negyedik sorlemez, de mivel rengeteg mixet és egyéb hasznos dolgot tudnak felmutatni, ezért valamiképpen érthető is ez a koncepció.

A névválasztás miatt érezhetjük úgy, hogy itt a farok csóválja a kutyát, de mivel valóban remek zenét adnak elő, ezért ezt a felvetést joggal utasíthatják vissza. Valahogy úgy jellemezném muzsikájukat, mint amikor nyári estéken a forró aszfalt még veri vissza a hőt és azon elfeküdve hideg dinnyét majszolunk… nagggyon chill!

mango

Forrás: residentadvisor.net

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Tovább

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Tovább

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Tovább

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Tovább

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky