3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2008. január 25. | Neményi Márton

U.K. Subs és Vibrators – őspunk az A38-on

Copyright:

Mi jut eszedbe, ha azt mondom, punk? Bármi legyen is az, biztosan megtörtént 24-én éjjel az A38-on – hála két nulladik generációs, 76-os évjáratú brit punkbandának, a Vibrators-nek és a U.K. Subs-nak. Pedig nem volt szó másról, mint a kötelező anyag átismétléséről, diszkrét pogóval, közönségénekeltetéssel és egyéb tarajos show-elemekkel.

Bár az A38 áldásos tevékenységének hála nem állunk rosszul klasszikuspunk-látogatottságilag (decemberben ugye itt lépett fel a birminghami GBH, részegen tántorgással és sarokba hányással), megkockáztatom, hogy a fiatalok többségéből az alapműveltség is hiányzik. Az U.K. Subs és a tőle elválaszthatatlan Vibrators ugyan már járt nálunk pár éve, jelenlétük mindig hiánypótló, így egyrészt nagyon kíváncsian mentem a hajóra, másrészt el nem tudtam képzelni, mi vár ott rám.

A rakpart szélén sorakozó üres pezsgős- és vodkásüvegek jelzik, hogy jó helyen járok. Bár a jegyárak visszafogottak (3000-3500 forint), ebben a punk közegben elviselhetetlenek, így nem csoda, hogy a bejárattól párszáz méterre megjelennek az egyébként is elmaradhatatlan tarháló galerik. Szerencsére korán van még, a központi idegrendszerek viszonylag épek, így könnyű őket hárítani, és fél tízre már bent is vagyok, ami nem biztos, hogy jó, hiszen nagyon korán van. Ehhez képest a Nagyapunk (a név ellenére az este messze legfiatalabb zenekara) már javában játszik, visszafogott punkrockos lendülettel, itt-ott hardcore-os felhangokkal. -...Ééés már rókázok is! – ordítja éppen az énekes, de a közönség inkább még vár az ilyesmivel. Bár harapni lehet a borgőzt, különösebb mozgás még nincs, látszik, hogy mindenki tartalékolja az erejét a ráncos angolok számára. Az esemény súlyát az erős médiajelenlét (kamera-daru, profi fotósok, Ganxta Zolee és a fél Kartell) jelzi. A jelenlévők nagyon vegyesek és többnyire elég visszafogottak, a vadabb öltözetű és szőrzetű arcok ellenére is nehezen mérhető az egy négyzetméterre jutó tarajok aránya. Vannak biciklisfutár-képű rasztások, harmincas középosztálybeli lúzerek, idősebb, valaha-volt punkok (az egykori hedonizmust már csak a szikkadt arcok és a gyanúsan csillogó szemek mutatják), de legalább a felük tizenéves. Van még remény.

A punkban – egyebek mellett – az a jó, hogy nem kell sokat szarakodni a beállással. Alig telik el egy nagyfröccsnyi idő a Nagyapunk után, a Vibrators szigorú, de vidám négynegyedeire eszmélünk. Közelről ugyan látszik, hogy bizony már hatvan körüliek, ezt az arcvonásokon Ian „Knox” Carnochan énekes ősz haján kívül semmi sem árulja el. A vadállati mozgást ugyan el kell felejtenünk (ez alól kivétel „Eddie”, a dobos, természetesen), de ha becsukom a szemem, vagy elég távolról nézem őket, akkor bizony egy ereje teljében lévő fiatal együttest hallok. Semmi szünet, semmi üresjárat, csak két-három perces bólogatós-ugrálós dalok, félúton a régivágású garázsrock és a punk között, iskolateremtő gitárriffekkel (bár a punktörténelem egyik legjobban induló számát, a Sweet Sweet Heartot sajnos nem hallottam). Ez megtörik a koncert dramaturgiai csúcspontján, a sötét és baljós Troops of Tomorrow militáns ütemei alatt, amely még az aktuálpolitikai jelentőséget sem nélkülözi. Később középtempós best-of szekció következik, itt elhangzik a Baby baby című dal is, az egyetlen slágerük, amely a szubkultúrán kívül is ismert lett. Erre végre megszólal a közönség is, amely egyébként végig hálás, de valahogy nem túl lelkes. A dobos (merthogy ő hergelte a tömeget az énekes helyett) például egy ponton a következő párbeszédet abszolválta velük (a morajlást intuitíve szavakra lefordítva):
- Hé, Budapest, tudsz énekelni?!
- Hát… ja, gondolom.
- Nem hallom! Budapest, tudsz énekelni?!
- Hát jó, akkor tudok.

Egyébként hibátlan volt a koncert, csak úgy áradt a pozitív energia a pogózó kisebbség és a dülöngélő vagy egy helyben álló szemlélődők felé. A végén ráadás, vissza sem tapsoltatták magukat, csak elkezdték, utolsó számként egy Ramones-himnusszal (Sheena is a punk rocker). Erre végre megmozdul a közönség is, és hullámozni kezd a hajó padlója. Aztán gyorsan lelép a zenekar, bizonytalanul tántorgó tiniket és bódultan vigyorgó felnőtteket hagyva maga után. Ők aztán valahogy megtalálják a körülbelüli irányt a bárpult felé, és elmennek még többet inni, hogy aztán újult erővel térjenek vissza. Mire – szintén nagyon gyorsan – beáll a következő együttes, azonnal újra kialakul a klasszikus punkközönség-felállás, elől a monitorokba kapaszkodó keményvonalas rajongókkal, mögöttük a pogózó arénával, oldalt és hátul pedig a kultúráltan szórakozó csendes többséggel.

Az eddigiekből is kiderülhetett, hogy nekem a két angol együttes közül – szemben a klasszikus punk kánon értékrendjével – inkább a Vibrators a szívügyem. A UK Subs (eredeti nevük: Subversives, azaz Felforgatók) dühösebb és negatívabb, amely érzések nyilván a punk alapélményei, nálam valahogy mégsem működik annyira (ha minden szar, miért ne éreznénk legalább jól magunkat benne – ahogy a Vibrátorok is teszik?). Félreértés ne essék, az este utolsó koncertje ezzel együtt is nagyon jó volt. Általános érvényű szabály például, hogy a dobos mozgáskultúrája alapján teljes bizonyossággal megállapítható, hogy egy öregedő punkegyüttes életben van-e még. Nos a Subs határozottan életben van. Pete Davis embriópózban üti a hol metálos, hol punkos, hol rockos ütemeket, a fodrász végzettségű Charlie Harper énekes pedig széttárt karral, mérgesen osztja az észt. („Jól érzitek magatokat? Igen? Hát ezen akkor mindjárt változtatunk!” – és lőn.) Itt is megvan a csúcspont (a szintén háborús témájú és szintén újra aktuális Warhead), énekeltetik a közönséget, felengedik a rajongókat a színpadra, néha dzsemmelnek, sőt még egy szájharmonika is előkerül (Az együttes tagjai ugyanis tudnak zenélni, amivel nem egy fundamentalista punk gyanakvását váltották ki). Mégsem tudok szabadulni az érzéstől, hogy a színpadon alapvetően iparosmunka folyik. Bármilyen összeszokottan és lendületesen is játszanak, nincs meg az a fesztelenség és önfeledtség, amely a Vibratorsban megvolt. Ja, egyébként kiderül, hogy a csapzott, baseballsapkás Knox milyen jó arc, ugyanis a Subs koncertje közben lejön haverkodni a közönséggel és hagyja magát meghívni a pultnál.

Szóval amellett, hogy egy baromi szórakoztató este volt, még valamiféle egyetemes tanulsággal is szolgált ez a pár koncert. Kaptunk valamiféle tippet ugyanis az örök kérdésre: akkor most a punk halott? Nos nem, határozottan nem, még ha itt-ott oszladozik is.

Neményi Márton

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
marci 2008. jan.. 31.  02:57 2
ú, igazad van, köszi. elég leharcolt feje van mondjuk és hátulról néztem, megesküdtem volna, hogy az eredeti dobost látom. amúgy nyugodtan zavarba lehet hozni.
   
md 2008. jan.. 30.  21:12 1
Nem is tudom, hogyan mondjam, hogy ne hozzam tulsagosan zavarba a cikk irojat, de a UK Subsban egy 23 eves srac dobol. Ennek fenyeben az altalanos ervenyu szabalyt maris ujra lehet gondolni.
   

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

2019. december 4.

Budapest, are you with us? – Avagy Ghost-on jártunk

Papa Emeritus, alias Tobias Forge, december 3-án este elhozta nekünk okkult színházát a Papp László Sportarénába és mindenkit elvarázsolt a humorával és a zenéjével. Viszont el kell ismernem, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy zeneileg sem rossz ez az egész Ghost mizéria, de látványelemekkel és a show-val együtt minimum ötször olyan erős. Melegített a svéd Tribulation és az amerikai All The Witches. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky