2006. november 29.

Koncertélmények

Nem tudom mikor, és néha azt sem, hogy merre, de mostanában is jártam koncerteken.

Hosszú kihagyás után, ismét bedugtuk az orrunkat a Morrisons Pubba. Szépen lassan érkeztek az emlékek, ahogy mentünk le a lépcsőn. Hajjaj de fiatalok és bohók voltunk mi egykor. A barátnémmal mentünk, ő hívott el engem, hogy nézzük meg a THE WARLUS zenekart. Lehet, hogy „the” nélkül írják a nevüket, de ez mindegy, hiszen britpopos figurájukhoz illik ez a névelő. Már azért is mert a nevüket a The Beatles zenekar ihlette. Ahogyan a zenéjüket is. (Habár ezt szinte bármelyik zenekarról elmondható, csak sokan nem tudják). Belépőnket gyorsan italra cseréltük, de nekem így sem ment igazán a beilleszkedés. A pesti klubok általános érvényével élt ez a hely is: mindenki fiatalabb, vagy sokkal idősebb volt nálunk. Persze azért voltak kivételes esetek: a zenészek maguk, és a zenészek szinténzenész barátai. A hangosítás nem meglepő módon sokat rontott a zene értékén, de ettől függetlenül élveztem, mert a srác jól énekelt, és nem törte le az, hogy nem hallja magát. A zenekar basszusgitárosának megszeppenését azzal magyarázták nekem, hogy ő igazából dobos, csak most kezdte meg a hangokkal való barátkozást. Ehhez képest tényleg jól nyomta. Az, aki most a doboknál ült, nagyon határozottan ütötte a ritmust és ez a lényeg. Jó dalokat játszottak és írtak a fiúk, és a közönség is lelkes volt. Utánuk a UNITED következett. A hangosítás itt sem szólt jobban, habár látványosan nagyon igyekeztek a hangosítók. Egy kicsit letört engem az a tény, hogy a magyar zenei élet füstös pubokba szorítja tehetségeit és sztárjait és olybá tűnik, hogy az ördögi körnek sosincs vége. Hiába az ismertség, és a nagyszínpadokon eltöltött boldog idők, az igazi zenész „kocsmából jön, s kocsmában is fog megdögleni”. De sebaj, mert az „igazi zenész” pont ettől marad igazi.



Meghívást kaptunk a POP, azaz Papucs Orrán Pamutbojt zenekar koncertjére is. Igazi „aranyos” zenekar volt. Sok zenész utálja, ha így hívják őket, mert senki sem akar aranyos lenni, sokkal inkább lehengerlő, dögös, király, k…b…szott jó stb., de ahhoz ugye sokat kell érlelődni. A POP nem rég kezdte meg pályáját a végtelen egek felé, ugyanakkor igazi „dinamikusan fejlődő fiatalos csapat”, még bármi lehet belőlük. Egy kicsit mindenki meg volt illetődve, de hibátlanul játszottak, és mivel a közönség folyton folyvást bíztatta őket, a kezdeti feszültség oldódott, és hatalmas tapsvihar bontakozott ki a végére. Ritkán látni manapság lelkes zenekart, talán ezért is érdemes néha megnézni az „amatőr bandákat”, mert a romlatlanság nosztalgiája minden zenészből érzelmeket vált ki.


Néhány nappal később, a puccos Jam Pubba látogattunk el, ahol a FUNKY COMMANDERS kicsit háát, hülye nevű zenekart néztük meg. De a zenekar jól szólt, főleg az énekesnő, és mindenki nagyon jól érezte magát. Kitűnő dalválasztások csendültek fel, amiket még nem ununk halálosan, de valahol már hallottunk, ezért megindult a bugi a lábunkban. „Stenk” ugyan nem volt, de a Jam Pubban ez eleve megengedhetetlen kiváltság lenne.

Voltunk ESZTERLÖVÉSZEK koncerten is. Ott aztán volt stenk itt ott, és jól is szóltak. Nem ismertem a zenekart ezelőtt, de már hallottam róluk. Igazán kár, hogy a „magyarzeneiélet” eltapossa a mondanivalót, főleg a „politikáncsosat”, mert ott bizony volt bőven, és mindenkinek nagyon tetszett. Kár, hogy ez a „mindenki” a szűk baráti kört illeti, és azokat akik ittas állapotban betévedtek a Kuplung kulisszái mögé. De egye fene, jól éreztük magunkat, és a magammal hozott külföldi barátaim is, akik habár nem értették a mondanivaló mélységét, a rokenroll szele őket is megcsapta. „Highlight”-ja volt az estének, hogy a hugomat is hallottam énekelni, méghozzá nagyon szépen, meg is hatódtam J.

Az Old Mansbe is betértem a minap. A zenekar nevére nem emlékszem, de azt hiszem nem is érdemes. Profivendéglátóskiégett csapat volt. Nagyon jól szóltak az nem vitás, de látszott rajtuk – még a laikusnak is feltűnt – hogy unják a banánt. Tehetséges jazz multú zenekar, orcára pingált mosolyú frontemberrel, mintha egy puccos hajón ültem volna a Karrib tenger közepén – a kóla „fröccsöm” is pont annyiba került, mintha ott lettem volna – tökéletesen nyomta az ismert slágereket miközben a már nem fiatal, de még jól tarja magát hölgyek visongtak a gyönyörűségtől.