3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2007. február 15.

Koncertélmények

PERFECT NAME (december 15.)

Ezer forint a beugró, de egye fene. Akkor voltam a Banhoffban utoljára, amikor tinédzserként még boroskólával és diszkóval tettük tönkre a szombat estéinket.
Jó volt most ugyanitt élőzenével és lájtoskólával.
A félismert élvonalban szereplő magyaros melankóliával átitatott britpoppos zenekar igencsak lelkes rajongótáborral büszkélkedhet. Megint a zenéről szólt az este, ami nagyon tetszett, főleg, hogy jó volt a zene! A dalok nagyon jók, és a szövegek is, ami ugye ritka kincs manapság! Néha az LGT is eszembe jutott róluk, amikor előtérbe került a billentyű(s) igazi tudása. Jó hangok szóltak, és a stílushoz képest izgalmas volt a zenei világ, nem volt az a monoton britpopkodás, hanem sok bátor kísérletezést fedeztem fel a koncert során.
De hogy ne csak jót mondjunk, számomra két dolog volt zavaró egy cseppet: a basszusgitáros dinamikátlan játéka, a másik pedig, hogy az énekes frontember a refréneket igencsak hamisan énekelte. Valószínű, hogy énekesünk a technikai tudást nem akarta az egyéniség rovására megismerni, de sajnáltam, hogy a gyönyörű és kifejező verzéket mindig elrontotta a rosszul intonált refrén. Valószínű, hogy ez rajtam kívül senkit sem zavart, mert a buli elejétől a végéig pörgött, s a végén rengeteg „visszát” kért a nép.



MYMUSIC HETEDIK letöltés (december19.)

A „művészi bejárónál” torlaszként használt kanapén átmászva érkeztem a Jam Pubba. A hangulat beindult már, a Kingston Cruisers zenekar tolta a zenét. A hangosítás ahol én álltam jól szólt, de nem igen láttam a srácokat a színpadon, mert akkora tömeg mocorgott előttem. Ska reagge típusú zenét játszottak igen karakán trombitással, aki ügyesen vitte a frontember szerepét. Nem csak jól fújt, de jól énekelt is; a stílusnak megfelelő recsegős rasztafári hanggal. Az énekeslány nem igazán érezte a stílust, és az átszellemülést inkább táncba fektette, amit viszont kitűnően vitt véghez. Nem tudom mekkora figyelmet kaptak a fiatalok a dalok közben, de a számok végén nagy volt a lelkesedés. Nekem tetszettek a számok, volt köztük saját szerzemény is, és nagyon egyben volt a dolog.
Alkohol utáni vadászatom során sok ismerős és ismert média arccal találkoztam. Eközben a koncertnek vége is lett, és a színpadon a mymusic bandababák sorakoztak fel. Nos, még igencsak gyerekcipőben van az ötlet, hogy zenekarok „babákat” küldenek versenyezni, de üde színfoltja volt az estének a bájos lányok felvonulása. A hetedik letöltés, a hagyományokat megbontva ennyiben be is fejezte a zenekarok bemutatkozását, és a teret a Király család - és az ő tartozékaik - foglalták el. Mi közben visszavonultunk, és a színpad mögül néztük az eseményeket. Jó show volt. Sokan sikongattak a sármos király ikrek hangjától és látványától, a többi előadó is nagyon odatette magát. A Jam Pubban ritkán van ilyen őrjöngés hétköznap. Az est fénypontja természetesen Linda volt, és az, amikor a hip hop ramazuri után letisztulva, csak egy szál zongora kísérte bűbájos hangját.

www.kepfeltoltes.hu_.jpg" />

BEHUMI DÓRI és a FUNK FACTORY (jan 16)

Alcatrazban barátnővel borozgatva vártam a csodát. Dórit mindig is nagyon meg akartam nézni, mert véleményem szerint az ex Jazz+Az legtehetségesebb hangja. Körülbelül húszan várták még a csodát rajtunk kívül, jobbára ismerősök. Én szeretem a családias hangulatot, de bosszús voltam azért, hogy „nobezzeg ennyi embert mi is tudnánk hozni, mégsem játszhatunk itt”. Acid- smooth jazz, funky és egyéb mellékzöngék szóltak nagyon tisztességesen. De mégis azt éreztem, hogy Dóri nem igazán alkalmas erre a mostanában nagyon népszerű műfajra, mert a hangja minduntalan a hagyományos jazz irányba csúszkált. Egyébként én szeretem a hagyományos jazzt is, csak így nem volt olyan karakteres a produkció. Meg hiányoltam azt az igazi „hánybékátkellmegcsókolni, amíg királyfi lesz a csókból” fajta Dóri-erőt is.
Egyébként jelenségnek nagyon tetszett, és örültem, hogy láttam végre.


KÉZDY LUCA TRIO (február 5.)

Trafo, tarisznyák, titokzatos fények, kedves kiszolgálás, családi kör, és egy trio zenélget a földön előttünk. Luca, a szemtelenül tehetséges és fiatal hegedűművész, az égvilágon mindent megcsinál a hangszerén. Nemcsak technikailag, de a hangzásban is mesteri dolgokat művelt, egyszer hegedűt hallottunk, másszor brácsát vagy egész vonósnégyest, néha meg csak „gitározgatott”. Tökéletesen sikerült elsajátítania a hegedű és az ahhoz tartozó mindenféle varázsketyerék csínyját bínyját.
Két srác: dob és basszus szintén tehetséges fiatalság adta alá a ritmikát, vagyis követte le Luca „szeszélyeit”. Mi csak álltunk, és néztünk…


Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. január 6.

A januári elcsendesedéshez ad kapaszkodót Curtis

Egy korszaknyitó, új szívbemarkoló dallal jelent meg Curtis, mely édesapjáról állít emléket „Fehér rózsa” címmel. Lágy, keserédes zongora adja meg az alaphangot, Curtis pedig kiereszti az elmúlt évek minden fájdalmát a nem múló hiányról. A jazzes-melodikus vokált hamisítatlan rapverze váltja, lendületet adva és erőt az évkezdéshez. A rapper idén magasabb fokozatra kapcsol és készül egy új EP-vel is. Tovább

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky