3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2006. december 6.

Hatodik letöltés testközelből

November 23-án immár hatodik alkalommal rendeztük meg a MyMusic Letöltés bulit, aminek most a budapesti Szociál Klub adott otthont.

November 23-án immár hatodik alkalommal rendeztük meg a myMusic Letöltés Partyt, aminek a pesti Szociál klub adott otthont.

Miről is szól ez a rendezvény, azon kívül, hogy koncerteket szervezünk, és jól érezzük magunkat? A myMusic portál azzal a céllal indult el, hogy a tehetséges és feltörekvő zenekarokat összefogja egy központi helyen, amit mindenki ismer. Legyen egy fórum, ahol minden zenekar megtalálható, ahol meg lehet hallgatni a legújabb zenéket és megismerni a legújabb zenekarokat. A honlapon túl pedig ezek a koncertek, fesztiválok lehetőséget biztosítanak a zenekarok népszerűsítésére, újságok és a televízió bevonásával.

Az eddigi bulikkal ellentétben, a mostani rendezvény egy kicsit kivétel volt. Korábban próbáltunk különböző stílusú zenekarokat egy színpadra állítani, ez a buli viszont csak a rock szellemében telt és egy ízig – vérig rock & roll estén vehetett részt a közönség. Elsőként a Flúg zenekart „töltöttük le” a színpadra. A Flúg – mostmár hosszú ú-val – négytagú formáció, vokálcentrikus modern rockzenét játszanak. Érdemes odafigyelni rájuk, hiszen az elmúlt egy évben több tehetségkutatón és rockfesztiválon szerepeltek dobogós helyen és a nagylemezükre sem kell már sokáig várni.

- Miben nyilvánul meg az énekközpontúság a zenétekben?
- A számaink egy többszólamú, váltakozó énekre épülnek, az énekesünkön kívül, a zenekar minden tagja énekel, még a dobos is. Ettől sokkal egyedibbé válnak a számok.
- Mit jelent számotokra a modern rockzene?
- A rocknak minden válfaja megtalálható a számainkban, amit a klasszikus rock magába foglal, egészen a 60 – 70 – es évektől, viszont a mai hangzással szólaltatjuk meg a nótákat. Mivel a zenekarban mind a négyen másképp közelítjük meg ezt a műfajt, ezért a stílusok is különbözőképpen jelennek meg, vannak „zúzós” számok, pop dalok, alternatív jellegű számok, ezek ötvöződnek a zenénkben. Nemrég jelent meg „Kiszakadt belőlem…” - címmel egy 6 számot tartalmazó EP ami teljesen jellemez minket. Az Iker című számunk, élő példa a zenekar kettős arcára, a könnyedebb populáris vonal és a keményebb rockos vonal nagyon jó megférnek egymás mellet
- A dalszövegek mélyebb mondanivalót tükröznek, tudatosan koncentráltok erre?
- Igen, a szövegeink inkább verses jellegűek, hangulatukat tekintve pedig elgondolkodtatóak. Próbálunk a kornak megfelelően aktuális dolgokról írni, egyfajta tükröt állítani, ugyanakkor nem egyértelműen csak a társadalomkritika jellemző a számainkra, próbálunk több mindent belesűríteni egy dalba.
- Merre láthat titeket a közönség?
- Mivel biatorbágyi székhelyű a zenekar, főleg Pest megyében szoktunk koncertezni, szívesen járunk vidékre, az a tapasztalatunk, hogy ott sokkal közvetlenebb a közönség, mint Budapesten.
- Budapesten a konkurencia is nagyobb, főleg a rockzenekarok esetében…
- Igen, sokkal nagyobb a klubélet és ezek megosztják a közönséget és láthatóan utánpótlás is akad bőven. Azt látjuk, hogy a zenekarok többsége csak „jól bevált” klasszikus rockzenét játszik, nem mernek kockáztatni, újítani. Éppen ezért ezek a zenekarok nem jelentenek kockázati tényezőt számunkra, hiszen minden csapat átesik egy természetes rostán - ahogy mi is részt vettünk tehetségkutatókon jó eredménnyel – vagy lemorzsolódik, vagy pedig a zenei életben a helye és akad számukra több lehetőség.


Flúg

Flúg zenekar



Következő együttesként a Rotkreis zenekart láthattuk a myMusic színpadán. A Rotkreis zenekar szintén dallamos rockzenét játszik és zenéjükben az ének ugyanúgy domináns szerepet tölt be. Nagyrészt saját számokat adnak elő, amibe időnként belefér Black-Out, Jamie Winchester & Hrutka Róbert, vagy Staind feldolgozás, természetesen a zenekar saját profiljára átalakítva. Jelenleg egy saját klippen dolgoznak.

- Hogyan értékelitek a hatodik myMusic-os bulit?
- Nagyon tetszett nekünk. Az eddigiektől eltérően új helyszínen rendezték meg, kevesebb fellépővel, ezért a hangulat nem ült le, a közönség az elejétől a végéig élvezte a koncerteket.
- A myMusic oldal segített nektek az előrejutásban?
- Egyértelműen igen. A Rotkreis 2006 februárjában a hónap zenekara lett, majd zenéltünk a harmadik Letöltésen. Azóta több fellépést és médiaszereplést köszönhetünk a myMusic csapatnak, rengeteg jó kapcsolatot szereztünk ezeken a találkozókon. Jópár koncertmeghívás kaptunk úgy, hogy valaki a myMusic oldalon keresztül talált ránk.
- Mint feltörekvő zenekar, mi a véleményetek a rockzene helyzetéről ma Magyarországon?
- Én egyetértek azokkal, akik szerint a rockzene már soha nem lesz olyan, mint régen. Ezt el kell fogadni, a társadalom és a zene is megváltozott. Sokak szerint a rockzene a legfontosabb üzenete a "lázadás" ettől viszont nem fogják többen szeretni. Ha azt akarjuk, hogy széles körben elterjedjen a zenénk, befogadhatónak, élvezhetőnek is kell lennie. Ez nem "a rock árulása", ahogy egyesek mondják, hanem a közönség kiszolgálása. Csak akkor lehet elterjeszteni, ha ez az akarat erős piaci igényként is jelentkezik. Egy nagy kiadó viszont mindig a biztosra utazik, mivel célja a profit, nem kísérletezik. Ha valaki olyan népszerű lesz, hogy érdemes vele foglalkozni (ez milliókban mérhető), akkor foglalkoznak vele, mások csak üzleti kockázatot jelentenek. A tömegmédia is ezen elvek alapján dolgozik, viszont a népszerűség jórészt ott dől el. Ezért olyan nehéz előrelépni, ezért tűnik a magyar rockzene "állóvíznek".


Rotkreis

Rotkreis zenekar


Utolsó zenekarként az Armada lépett színpadra. Ami nem volt túl szerencsés számukra, hiszen az időbeli csúszás miatt csak a legkitartóbbak tudták kivárni a koncertet. De megérte, hiszen az egész rockeste koronázásaként, egy vérbeli metálbulira tombolhattunk.

- Ti hogy éreztétek magatokat a Mymusic-os bulin?
- A myMusic-os buli tulajdonképp nem lett volna rossz, csak egy gond volt vele,
hogy csütörtök volt. Ráadásul egy még nem bejáratott helyen. De ezeket az
apróságokat leszámítva mi jól éreztük magunkat, bár a többi zenekarhoz képest
úgy éreztük, kissé keményebb zenét játszottunk, és ettől egy kicsit kilógtunk a
sorból. De nem mentünk haza, szépen kivártuk hogy a színpadra léphessünk, és
tisztességesen végig játszottuk a koncertprogramot.
- Olvastam a szövegeiteket és nagy részük borongós, és a magányról szól.
- A szövegek 60-70%-a még a régi énekesünket illeti, ő mindig a saját lelki világáról írta a számokat, melynek a témája a csajok, az egyedüllét, és a hovatartozás volt. Az új szövegeket már Balázs írja, nincs még kimondott koncepció, hogy miről fognak szólni a számok, eddig elég vegyes érzelmekről szólnak.
- Elég kemény zenét játszatok, pontosan milyen ez a stílus?
- A stílusunk mostanában a RnR és a System of a Down keveréke némi Slipknot beütéssel. Szóval súlyos lehangolt gitárok, gyors és ugrálós tempók váltakozásával.
- Több zenekar elég lesújtóan nyilatkozott a rockzene helyzetéről manapság. Ti hogy érzitek?
- Mi is azt tapasztaljuk, hogy a rockzene mai helyzete Magyarországon siralmas. Az emberek sajnálják már kiadni azt a pár forintot egy koncertélményért. Nyugaton kezd visszajönni megint a rockzene, reméljük, hamarosan elér újra hozzánk is. Mi még nem érezzük azt, hogy újult erőre kapott volna, sőt, ha már kicsit fúj a szél, vagy leesik 2 csepp eső, az emberek ki sem mozdulnak otthonról egy rockkoncert miatt.
- Az emberek nem kíváncsiak az igényes rockzenére?
- Az a legnagyobb probléma a mai világban, hogy pont az igényes zenére nem kíváncsiak már. Persze rengeteg jó zenekar van, csak nem sok rockzenekar lesz képes betörni a rockzeneiparba.
- Hol lesztek láthatóak legközelebb?
- Idén még 2 koncertünk lesz.
December 15. - Bp., Ó borozó
December 23. - Piliscsaba, Kazamata



Armada

Armada zenekar



Így történt a hatodik Letöltés buli, ha nem hiszitek, gyertek el december 19-én a Jam pub-ba és cáfoljátok meg! Hogy lehet fellépni? Ha már regisztráltatok a myMusic oldalán, fogtok kapni e-mailt a következő buliról, lehet jelentkezni, mindenkit meghallgatunk, és mindenkit várunk! Addig is jó bulizást, találkozunk a myMusicon!

UI: bárkit letölthetünk…


Gergály Judith

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. január 6.

A januári elcsendesedéshez ad kapaszkodót Curtis

Egy korszaknyitó, új szívbemarkoló dallal jelent meg Curtis, mely édesapjáról állít emléket „Fehér rózsa” címmel. Lágy, keserédes zongora adja meg az alaphangot, Curtis pedig kiereszti az elmúlt évek minden fájdalmát a nem múló hiányról. A jazzes-melodikus vokált hamisítatlan rapverze váltja, lendületet adva és erőt az évkezdéshez. A rapper idén magasabb fokozatra kapcsol és készül egy új EP-vel is. Tovább

2020. február 20.

Háromszor is Unearth!

Egy éven belül már harmadszor járt nálunk 2020. február 19-én a metalcore alapbanda, ezúttal a Prong, a Dust Bolt és a Sinaro társaságában. Az A38 adott otthont a bálnak, ami már tavaly is remek helyszínnek bizonyult, hiszen a Darkast Hour-ral közösen már fullra tette a banda a bárkát. Annyit elárulhatunk mindenféle spoiler nélkül: most sem okoztak csalódást! Tovább

2020. február 6.

A téli formáját hozta a Slipknot az Arénába

Tavaly nyáron, a Volt Fesztiválon akkorát ment a kilenc maszkos őrült, amitől elhittem nekik, hogy a We Are Not Your Kind lesz az A lemez… Aztán kijött a korong, ami csalódást okozott, a Slipknot pedig visszatért hozzánk, hogy promotálja a lemezt, de ez sem ment annyira flottul. Plusz itt volt még a Behemoth is, de hát… Tovább

2020. február 4.

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott. Tovább

2020. január 21.

Évet nyitott nekünk a Fish!

Szombaton, azaz 2020. január 18-án megindult a 2020-as koncertszezon, legalábbis az ország egyik legjobb koncertbandájának, a Fish!-nek. Krisztiánék nem is sokat teketóriáztak, a Barba Negrában ismét lefektették az alapszabályt: ha házibuliról van szó, ők a legjobbak! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky