2006. március 7.

Februári koncertélmények

A hónap első koncertélményét Érden, a Spáten clubban éltem át február 2-án, ahol Balogh Misi és a Tritónus zenekar játszott. Érdekességképpen megemlítem, hogy a zenekar basszusgitárosa Zsoldos Tamás neve ismerős lehet innen-onnan, ahogyan a zenekar többi tagja sem ma kezdte a pályát. Mivel teljesen friss és ismeretlen volt a felállás, az ígéretes nevek ellenére nem volt dugig a hely. Sőt!
Egyébként maga a hely is friss és ismeretlen volt még!
A zenekar „öregjei” hibátlanul játszották az időnként meglepő fordulatokkal teli dalokat, egyedül az énekben találtam kivetnivalót, amit az egyébként kitűnő billentyűs követett el. De azt is csak azért, mert szőrszálhasogató vagyok!
Mivel javában „hallgatható de nem táncolható” dallamok terítették be a Spáten Klub kellemes hallgatóterét, a közönség fegyelmezetten kortyolta hely színvonalához képest bizony nagyon olcsón mért söröket, és csak a dalok végén törtek ki vastapsban! Azoknak ajánlanám ezt a zenekart egyébként, akik szeretik a nívós, „megfejtős” zenéket, a Henderson, SV Vaughan Weather Riport jellegű dolgokat, és szívesen találkoznának emberközeli legendákkal.




E kiváló formáció után, mi, a Greyhound zenekar léptünk a színpadra. Nekünk már könnyebb dolgunk volt, hiszen a közönség már tisztességesen „bemelegedett” a jó daloktól és jó nedűktől, és az est végére csak úgy pörögtek-forogtak előttünk a táncos-kedvű lyányok.




Másnap, pénteken este lelopakodtunk a Lompos Farkasba, ahol jóbarátunk, Vazul koncertjére voltunk kíváncsiak. A Blues Rádió Budapest nevezetű banda olyan tisztességesen nyomta a bluest, hogy a zeneszerető csinos fiatal lányokat teljesen megbabonázták. Meglepő és egyben felvillanyozó volt azt a korosztályt és réteget, akikkel az ember leginkább a diszkók műanyag és trendi világában találkozik, valamilyen csodával határos módon itt találni, önmagából kikelve a ZENÉ-ért rajongva látni! Mi is táncoltunk volna, de már nem volt hely a „tánctéren”, és a zenekart sem nagyon láttunk a sok ugrabugrától. De a zene önmagában is elég volt – határozottan összerakott ritmusszekció – remek gitárosok, szimpatikus és éber frontember, na és természetesen a herfli(s) sem volt kutya! Sőt, véleményem szerint a Blues Rádió Budapest igazán megérdemelné, hogy jobban bekerüljön a köztudatba, és a Magyarországon elismert, élvonalbeli blues zenekarok közé.




Sokkal több koncertre szerettem volna eljutni ebben a hónapban, de sajnos közbejött egy kis gyengélkedés. Például rágyúrtam a Half Past Red koncertjére is a Zappa kávézóban, és azt, hogy nem sikerült eljutnom oda, már csak azért is nagyon bánom, mert a koncertet követő napon a zenekar már saját felbomlását hirdette. Vajon mi történhetett aznap éjjel?

Az FC Popról való lemaradást annak köszönhettem, hogy nem férünk be a Szimplába, de egy fél Tears in Heavent meghallgattam azért, és eldöntöttem, hogy még visszatérek ide meghallgatni a két gitáros srácot.

Talpra állásomat a Fat Mo’sban ünnepeltem meg egy kedves barátommal ahol a Cool Minerst hallgattuk meg. Bár tudatomat elhomályosította a helyszínen elfogyasztott sok bor, de mint gyakori és elfogult koncertlátogató, kisujjamból kirázok Nektek egy beszámolót.
Szóval, mindazoknak az ínyenceknek ajánlanám őket, akiknek nem elég a legjobb bulizós dalok középszerű előadása, hanem profi zenészekre vágynak, és persze a legjobb hangú csajok előtt szeretnének tombolni. A zenekar egyik sajátossága az, hogy rutinosan cserélgetik a tagokat, ezért kétszer nem láthatod őket ugyanabban a felállásban, ugyanakkor a varázs sosem változik. Ezen a neves estén az elválaszthatatlan barátnő-páros, a szemet és fület egyaránt gyönyörködtető szőke és fekete csoda varázsolt el bennünket. Már csak miattuk is érdemes megnézni a zenekart egyszer. De itt van még a remek fúvós szekció is, ami határozottan sármos fiatalemberekből áll, és akik nem csak a fúvós hangszerekhez értenek, hanem remekül csörgetnek és ütögetnek is ezt azt, ha kell. A ritmusszekció is hibátlan volt, nem is maradt sokáig üres a kicsinyke táncparkett a zenekar előtt. Mivel legalább nyolc embert láttam a színpadon (később már a dupláját), ezért nem is próbálok meg mindenkiről egyenként ódákat zengeni… viszont végezetül kiemelném még a koncert utolsó perceit felpergető latinos blokkot, ahol Winand Gábornak, az este sztárvendégének finom és káprázatos ének- és fuvolaszólóit hallhattuk kibontakozni.




Pénteken is egy remek mulatságba csábíttattam el magam, méghozzá a Silvuplé varietében játszó Részemről Ok! zenekar koncertjét néztem meg, akik főleg blues és rock feldolgozásokat szólaltattak meg. Gyengéd szálak is kötnek ehhez a zenekarhoz, hiszen a húgom vokálozik, és csörgőzik itt, többek között ezért is szerencsém volt követni a zenekar pályafutását és fejlődését. Nos, leesett az állam, hogy milyen profin szólaltak meg a lányok és a srácok! Habár javarészt jól ismert dalokat adtak elő, ezek közül sok egészen egyedien szólalt meg, teletűzdelve apró kis „meglepetésekkel”. Az az izgalom, amit akkor szoktam érezni, ha szívemnek kedves, de még pályájuk elején járó emberek koncertjén vagyok azonnal elmúlt, és hagytam, hogy lábam vidáman üsse a taktust. Az egyre vagányabb, és rockosabb repertoár persze másokat sem hagyott tompa mozdulatlanságban pihenni, és hatalmas vastapsot kapott a közel egy órás műsorért a hat tehetséges zenész.

Nos, erre futotta februárban, de vigyázzatok, mert könnyen megeshet, hogy a Ti koncerteteken is felbukkanunk hamarosan! Hozzászólásaitokat továbbra is a „hozzászólások a kritikákhoz” fórumba várjuk szeretettel. Gyakoroljatok szorgalmasan, és sütkérezzetek meg minden adódó kisebb nagyobb sikerben, mint e gyenge tavaszi napsütésben.

Zenészüdvözlettel:
Mónika