3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2025. április 17.

Skrillex kiadta új albumát

Copyright:

Ez a gigászi, 34 dalt tartalmazó megjelenés az utolsó, melyet eddigi labelének égisze alatt készített a művész. Ezzel egy 15 évig tartó, gyümölcsöző korszak ért a végéhez, mely alatt Skrillex a pop és az elektronikus zene egyik legkápráztatóbb csillagává nőtte ki magát, több Grammy-díjjal, valamint teltházas koncertekkel és fesztiválokkal a háta mögött.

Ő a következőt fűzte hozzá ehhez még 2024 novemberében: „Korábban még sosem éreztem magam ennyire inspiráltnak, annyira összhangban vagyok a művészi szándékaimmal. Ahogy közeledek a következő munkám befejezéséhez, ami a végső projektem a kiadóval, egyre valóságosabbá válik ez az egész. Alig várom, hogy ezt kiadhassam és 2025-ben több szám megalkotására összpontosíthassak, mint független előadó. De ez a ’független’ egy nagyon furcsa kifejezés, hiszen továbbra is rá fogok szorulni a csapatom és mások segítségére, akik nélkülözhetetlenek a munkámhoz.”

A korong április 1-i kiadását egy történelmi jelentőségű ULTRA Music Festival-os fellépés előzte meg, ahol az előadó 10 év után tért vissza a nagyszínpadra. Az emlékezetes koncert alatt számos korábbi slágere felcsendült, de a kedélyeket is borzolta pár kiadatlan mű megvillantásával az új lemezről. Ha ez nem lett volna elég, olyan vendégelőadók fokozták az amúgy is a tetőfokig hágó hangulatot, mint Flowdan, Damian „Jr. Gong” Marley, Young Niko vagy NAISHA.

A F*CK U SKRILLEX YOU THINK UR ANDY WARHOL BUT UR NOT!! ❤-ban tökéletesen keveredik Skrillex már védjegyévé vált basszustól telített hangzása a táncolhatóbb stíluselemekkel. Mindezt az elektronikus zene olyan zseniális képviselői fűszerezik meg, mint Dylan Brady, Eurohead, Varg2™ és Wuki, továbbá olyan gyakori közreműködők, mint Starrah, Boys Noize, és még sokan mások.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 9.

Linkin Park: Koncertalbum és mozifilm

Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. Tovább

2026. október 7.

Madonna és Charli xcx közös ügye

Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. Tovább

2026. szeptember 18.

Miley Cyrus visszatér

Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. Tovább

2026. szeptember 11.

Érkezik James Blunt nyolcadik stúdióalbuma, márciusban pedig Budapesten is fellép

A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. Tovább

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky