3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2023. január 31.

Tehát Iggy Pop

Copyright:

A punk keresztapja, azaz Iggy Pop a nagyközönség elé tárta 2023. január 6-án az ‘Every Loser’ című, új albumát. A kiadvány Iggy 19. szólólemeze, és emellett az első együttműködése a Grammy-díjas és többszörös platinalemezes producer, Andrew Watt által alapított Gold Tooth Records-zal.

Ahogy a „Frenzy” című felvezető dal is jelzi, az ikon ezúttal régi gyökereihez nyúl vissza, miközben megőrzi a modern lírai nézőpontot és hangzást. Az újdonság az ősi rock 'n' rollt idézi meg 11 zeneszámban, 2019-es komor és elmélkedő ‘Free’ című korongja után ismét rettenthetetlenül ünnepli az életet.

Az ’Every Loser’ borítója pedig egy eredeti műalkotás, amelyet a világhírű kortárs képzőművész, Raymond Pettibon készített. Pettibon a ’70-es évek végén robbant be, és olyan előadók számára tervezett jellegzetes, képregényszerű rajzokat, mint a Sonic Youth és a Black Flag. Pettibon munkáit széles körben kiállították az Egyesült Államokban és szerte a világon, beleértve a New York-i High Line Billboardban és a Tel Aviv-i Művészeti Múzeumban.

Az új album bakeliten és kétféle CD-n is elérhető. A zenei anyag továbbá a legendás fanzine, a PUNK Magazine exkluzív Iggy-számát kínálja, amely többek közt egy Flea által készített interjút is tartalmaz Iggy-vel.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Tovább

2026. január 21.

Flea és az ő debütáló albuma, például Thom Yorke közreműködésével

A Red Hot Chili Peppers alapító basszusgitárosa és meghatározó alakja, Flea bejelentette első LP hosszúságú szólóalbumát. A Honora című lemez 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records gondozásában, és egyben visszatérést jelent Flea legkorábbi zenei gyökereihez: a jazzhez és a trombitához. Itt pedig máris egy új felvezetőt (Traffic Lights) hallhatunk a legendás Radiohead énekesének, Thom Yorke közreműködésével. Tovább

2026. január 20.

Phil Collins válogatás a láthatáron

2026. január 30-án érkezik Phil Collins ’The Singles’ című átfogó válogatásalbuma, amely ezúttal a legendás előadó 75. születésnapja alkalmából lát napvilágot limitált, türkízkék és magenta színű duplabakeliten. Tovább

2026. január 8.

Már ingyen nézhető a Queens of the Stone Age párizsi koncertfilmje

A Queens of the Stone Age egy régóta dédelgetett álmát váltotta valóra, amikor a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek nyáron volt a premierje. A Magyaroszágon visszatérő vendégnek számító amerikai zenekar különleges koncertfilmje december 16-tól már ingyen megtekinthető a YouTube-on, illetve a forgatási munkálatokat megörökítő dokumentumfilm is felkerült a platformra. Tovább

2025. november 29.

A szabad szerelmet ünnepli Romy

A The xx-ből is ismerős londoni dance-pop csillag, Romy új dallal jelentkezett: megjelent a "Love Who You Love". A track egyfajta szimbolikus zárófejezetként szolgál 2023-as "Mid Air" című merész debütáló szólóalbumához, amely a queer szerelem és az önfelfedezés intimitását tárta fel. Ez a felvétel egy igaz szerelemprojekt, melyet Romy 2020 óta formált, a produceri munkálatokat pedig BloodPop és Jamie xx oldalán végezte. A felszabadultság fontosságát hirdető szerzeményhez egy videóklip is készült, amelyet az énekes-dalszerző alkotó- és élettársa, Vic Lentaigne rendezett. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky