3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2020. április 26.

#420 alkalmából hazai zenészektől itt a Tool dala

Copyright:

Az eredetileg a karantén alatt otthon rekedt zenészek unaloműző zenélgetésének indult projekt, a Locked & Loaded már negyedik videójával lopja a zeneszeretők szívébe a könnyedebb és keményebb zenéket egyaránt. Az eddigi Jamiroquai, Incubus és Paradise Lost dalok után most sem tették lejjebb a lécet, hiszen április 20. alkalmából a The Pot című dalt hozták tető alá a Tooltól.

A projektet alkotó zenészek csoportja folyamatosan bővül, a jövőben pedig meglepetésvendégekre is lehet számítani. A most megjelent témát az Autopilot (Köge – basszusgitár), Red Swamp (Kovács Gergely – ének), Strong Deformity (Sipos András – gitár), Red Swamp (Farkas Zsombor – dob) és Kerényi Ákos pattintották össze nem is akárhogy: mintha koncerten játszottak volna, úgymond amit hallasz, azt látod módon, hangszerenként egy take-ben.


Ez amúgy is a projekt egyik mottója, és a srácok a jövőben szeretnék legalább heti rendszerességgel meglepni a követőiket mindig valami más stílusú nótával, így bevallásuk szerint várható még tőlük a Backstreet Boystól kezdve az Emperorig minden!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Tovább

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. Tovább

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. Tovább

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. Tovább

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky