3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. augusztus 2.

Éljen a nyár! A Spoon 21 felfrissít az év legforróbb napján

Copyright:

Augusztus elsejével hivatalosan is beindult a hőségriadó – a tikkasztó melegre egy üdítő számmal készültünk a Spoon 21 jóvoltából. A „Húzzunk el (Éljen a nyár!)” egy fiatalos, élettel teli nyári dal, amely felfedezésre és kalandra hív. Ugorjunk hát fejest a nyárba!

A Spoon 21 2016 novemberében adta ki előző, „Deák” című dalát, amely már több mint egymilliós lejátszásnál tart YouTube-on és a mai napig felcsendül a rádiókban. A most debütáló „Húzzunk el (Éljen a nyár!)” hasonlóan fiatalos, laza, határok nélküli érzést közvetít, célja, hogy kizökkentsen a hétköznapokból.

„Mikor máskor kalandozzunk, ha nem nyáron? Tavaly ilyenkor vonattal körbeutaztuk Európát. Rengeteg élményt szereztünk, amiket a mai napig emlegetünk, ezt az életérzést akartuk továbbadni az új számmal”. – mondták a fiúk.

Kristóf, Miki, Marci és Peti négyese egy látványos, világot bejáró videót is készített a dalhoz. „A klipet egyedül, szakmai segítség nélkül tettük össze, Marci és Miki állt elő az ötlettel, Kristóf és Peti segített az előkészítésben, és Miki vágta és effektelte meg a videót. Számunkra nagyon fontos, hogy teljesen benne legyünk a Spoon 21 minden részletében, ami a zene mellett a látványvilágot is jelenti. A visszajelzések alapján a közönség egyedinek tartja a klipjeinket, aminek nagyon örülünk!.” – mesélte a zenekar.

A kisfilmben feltűnik a „Húzzunk el” “kolloborátora”, Brúnó is: “Mostanában elengedhetetlenné vált külföldön, hogy minden dalban legyen egy (vagy akár nyolc!) featuring. Gondoltuk, ebből mi sem maradhatunk ki, Brúnó pedig egy hűséges jóbarát, aki mikrofont, hawaii inget és kamerát is a mi kedvünkért ragadott először életében. Igazi csendestárs, aki kérlelésünkre az áhított közreműködő szerepét is elvállalta a “Húzzunk el”-ben!" – tették hozzá a srácok.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky