3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Külföldi

2008. március 16. | -nm-

Roni Size átdolgozza magát

Copyright:

Roni Size dj-atyaúristen újra kiadja 1997-es drum and bass-alapvetését, a New Forms című albumot. A bristoli dj az üzleti szempontok helyet természetesen főleg missziót teljesít a Mercury-díjas lemez átdolgozásával - szerinte ugyanis ideje átismételni a kötelező anyagot a fiatalabb generációknak is, akik az ő hőskorában még legfeljebb legóztak. Az újrakevert és részben újrarögzített NewForms2 áprilisban jön ki.

Roni Size nevének hallatán a legtöbbeknek két szó ugrik be: drum and bass. Teljes joggal, ugyanis a jamaikai származású bristoli dj, aki a reagge-től igazolt át az alakulú triphop-mozgalomba (a Massie Attack-előd Wild Bunch tagjaként), a kilencvenes évek végén bejuttatta az idegbeteg törtütemekkel és büntető basszusokkal operáló dnb műfajt a mainstreambe. Ezt a több mint tíz évvel ezelőtt megjelent New Forms című lemezével sikerült elérnie, amely végül megkapta a lehető legrangosabb angliai díjat, a Mercury-t. Ez azért meglepő, mert drum and bass (amelyet, félreértés ne essék, nem Roni Size talált fel, hiszen létezett addig is, csak például jungle-nak hívták) legfeljebb szubkulturális ügy volt. A díjat ráadásul olyan lemezek elől hozta el, mint a Radiohead OK Computere, vagy a Prodigy Fat of the Landje – mindkét együttesnek elég stabil helye volt a popzenei kánonban, Ronival ellentétben.

 

A Reprazent kollektívával készített New Forms tehát összefoglalta és újragondolta, amit a drum and bass-ről akkoriban tudni véltek. Nem egy bulialbumról van szó egyébként, hanem rafinált, összetett és okos számokról, amelyek sokkal inkább alkalmasak az otthoni elszállásra és lazulásra, mint az ikszelésre a táncparketten. „Az a genecárió, amely kihagyta annak idején, most majd értékelni tudja az albumot az új páncélzattal, amelyet a dalokhoz adtam” – mondta a dj az átdolgozás kapcsán. „A régi anyag rajongói értékelték, amit azzal a technikával hoztunk össze – ez az új pedig megmutatja, mire vagyunk képesek ma.” A New Forms részben (főleg a szövegeket és vokális részeket illetően) újrarögzített és újramixelt változata három bónusz dallal jelenik majd meg. Hogy ez most rókabőrnyúzás vagy a legenda hiteles újraértelmezése, mindenki eldöntheti április hetedikétől.

-nm-

Forrás: gigwise.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. A continua

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. A continua

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. A continua

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. A continua

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky