2008. február 15. | zuzu

Valentin-napi Zuboly

Etno – viharba keveredett a szerelmesek napján az A38 hajó alkalmi legénysége. A szelet a Zuboly vetette, de az aratásból bőven jutott a Napra együttes tagjainak is. A kár legfeljebb egy- két kiborult sör és néhány letaposott láb.

A magát broken-etno stílusba soroló Zuboly a break-dance és a népzene egyvelegét fűszerezi meg egy kis jazz-el és hajdani slágerekkel. Alakulásuk 2004-re tehető, első lemezük 11 dalával pedig 2007 májusában hozakodtak elő a Megadó Kiadó jóvoltából Értem a kujonságot címmel. A merőben különféle stílusok egyvelegét a zenekar játszi könnyedséggel a harmónia medrébe tereli, és végeredményként valami nagyon modern és élvezhető zenét kapunk, ami a hallgatósággal együtt a nevetőizmokat is megmozgatja. Szóval senki nem mondhatja, hogy két zimmezumm közé nem fér be egy 3 perces „Freestyle”, és hogy az „Indulj el egy úton” című népdal nem arra született, hogy együtt szóljon Chris Isaak Wicked Game-jével… Figyelemre méltó Hock Ernő energikus bőgőjátéka és M.C. Busa (beatbox), aki két lábon járó hangszerként veszi be a színpadot (ezúttal a kifutót is), és pörgő rap betétekkel buzdítja bólogatásra a közönséget, ami legalább annyira sokféle, mint a zene, amiért jöttek. Az együttes koncertjeinek általános velejárója a jó kedv, ami ezúttal hatványozódva érvényesült. Záró produkcióként Fekete Dóra jelmeztervező Egymáshoz-ölt-öz-ve elnevezésű táncos divatbemutatója emelte az amúgy is kitűnő hangulatot.

Ezután a Zuboly átadta a terepet és a felizzított közönséget a világzene másik neves magyarországi képviselőjének, a Napra nevű formációnak, akik szintén 2004-ben kezdték komolyan próbálgatni magukat és 2007-ben adta ki első nagylemezüket „Jajj, a világ!” címmel a FolkEurópa. A koncert az első egynéhány számig, inkább tűnt nekem valamiféle próbateremben zajló kísérleti zenének, mint egy előadásra kész repertoár kezdetének, de mindenesetre a közönséget melegen tartotta. A gyönyörű és dinamikus hanggal megáldott énekesnő, Krámli Kinga tehetsége inkább a letisztultabb, lassabb cigány- és népzenei dallamok mellett érvényesül, míg a kevésbé autentikus, rockosabb számoknál Both Miklós gitárvirtuózkodása került előtérbe. És persze kihagyhatatlan, hogy Balogh Kálmán cimbalomjátéka olyannyira tökéletes, hogy talán csak a mégolyanabb hegedűjátékkal kelhetne versenyre! Néhány szám nagyot durrant, de a közönség egészében zabálta a produkciót.

zuzu