3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Külföldi

2008. február 23. | -nm-

Véletlenül megjelent az Art Brut-kislemez

Copyright: artbrut.org.uk

A legnagyobb brit lemezkiadó, az EMI üzleti, szakmai és morális mélyrepülése újabb állomásához érkezett: a garázsrock-korszak egyik legjobb angol együttesének, az Art Brutnak ugyanis megjelentették egy kislemezét, amely nem lenne baj, sőt, csak éppen mindezt a banda beleegyezése, mi több, tudta nélkül tették. Ez már csak azért is érthetetlen, mert Eddie Argos énekesnek és társainak nyilván semmi kifogása nem lett volna a dolog ellen, de így kicsit nehéz volt előre beharangozni.

Az Art Brut együttes munkásságának köszönheti az angol garázsrock-revival két iszonyat primitív, de zseniális lemezét: a 2005-ös Bang Bang Rock And Rollt és a tavalyi It’s a Bit Complicated-et. A címek mindent elmondanak: életszagú, fesztelen és póz nélküli zúzás, valahol félúton a Franz Ferdinand és az Arctic Monkeys között – bár az utóbbi jelenleg a világ egyik legsikeresebb lemeze, a kritikusok szerint az Art legalább olyan jó, mint ők, sőt. Eddie Argos énekes, aki korábban goth metálos, szociális munkás, és – ami mindkettőnél cikibb – közlekedési rendőr volt, szövegeiben lefedi az emberi élet fő dimenzióit (meló, buli és dugás), olyan természetességgel, hogy a City-beli hivatalnokoktól a lakótelepi suttyókig mindenki magára ismert.

Az egyetlen baj az együttessel nem más, mint a kiadója, az EMI, akinél mostanában minden jó érzésű zenész sztrájkol, vagy simán megpattan (Radiohead, Robbie Williams, Verve), lévén, hogy sem a szakmai, sem az anyagi hátteret nem képes többé biztosítani nekik. Most az Art Brutot is átvágták, ráadásul úgy, hogy erre semmi okuk nem volt: egyeztetés nélkül tették ugyanis letölthetővé a Pump Up The Volume című kislemezt (amelynek a címével ellentétben semmi köze a MARS 20 éves iskolateremtő számához). „Úgy tűnik, az Art Brut véletlenül kiadott egy kislemezt” – ironizál az együttes honlapján. „Miért nem szóltak? Nos, barátaim, ha a hozzá nem értés nyomait követitek, biztosan egy lemezkiadónál lyukadtok ki.” Azt nem tudni, hogy az együttes lép-e a kiadóval szemben.

A kislemez része egyébként egy nagyon vicces ál-koncertfelvétel is, amelyet egy ausztrál tévéstúdióban vettek fel, és amelyben az Art amolyan Beatles-stílusban őrjíti meg a lányokat, amíg le nem kapcsolják őket. A dal egyébként egy elbénázott pettingről szól.

-nm-

Forrás: nme.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Continuer

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Continuer

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Continuer

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Continuer

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky