2010. március 2.

Rostás Regina józanító üzenete

Egy éves kemény munka eredményeként 2009 december 28-án végre elkészült első Rostás Regina Quintet nagylemez. Konyhanyelven most nem a szakmához szeretnék szólni, hanem inkább a sorstársakhoz. A zenei szakma perifériáiról, kétlaki üzemmódból (nappal az irodában, este a színpadon) mentem „nyugdíjba” pár éve, és hármasikres anyaként a családi fészekből visszaintegetve próbálom megfogalmazni az újrakezdéssel kapcsolatos dilemmáimat, így próbálván továbbadni tapasztalataimat, miszerint csodák még vannak, de nincsen csoda vonzatok nélkül.

2008 októberében esett le az első égi áldás, mikor Pirisi László zeneszerző barátommal közös darabot pályáztattunk a 90.9 Jazzy Dalszerző versenyén .  Számomra csoda volt, mert olyasmivel sikerült kiemelődni ismeretlenül, ami eddig csak titkolt vágyam volt, miszerint jazzes vizekre merészkedjek. Az első helyezettnek járó díjjal stúdióidőt nyertünk, ami önmagában is remek ajándék, és ha már ilyen szép bíztatást kap az ember, a folytatás esélyét nem lehetetett kihagyni, így hát indult a nagy akadályverseny.

A legszebb időszaknak mondhatom, amikor összejött ez a team, az RR_5, ahol kölcsönös megértésen alapuló egymásra hangolódás a közös munka alapja. Ezzel a körbefogalmazott mondattal akarok tisztelegni picit zenésztársaim előtt, akiknél szerencsésebb és kellemesebb konstellációt nem tudok jelenleg a magam számára elképzelni sem. Ha szép zene akart születni, az csak így tudott, ezekkel az emberekkel. Minden tiszteletem ennek a négy embernek, akikkel immár több mint egy esztendeje fejtjük lehetőségeink tárházát.

Sárközy Fannival (MIZAR) a díjátadó gálán ismerkedtem meg, de jóval később kerültünk egy próbaterembe. Róla tudni kell, hogy az első Jazzy dalverseny trófeáját Ő vitte haza 2007-ben az „Újra a parton” c. dalukkal. Fanni kitűnő érzékenységű zenész és különleges vénával megáldott zeneszerző. Ő ajánlotta Szendőfi Balázst a basszusgitár posztjára (Lower House, Piccolo Inn), aki szintén nagy találkozás nekem, mert szerzeményeinek világa nagyon közel áll a szívemhez.

Kovács Norbert (Szabvány), s Kolta Péter (Prime) két nagy szakmai alázattal megáldott, kreatív emberke akik Balázs által került a zenekarba, hiszen színházi munkájuk révén már régóta jól összeszokott kollégák. Ez így nagyon idillien alakult, hiszen számomra is fontos dolog volt, hogy olyan emberek jöjjenek össze, akik szeretnek majd együtt dolgozni.

Mint mind tudjuk, a zeneszerzés folyamata a legkellemesebb része egy lemez születésének. Műhelymunkánk végeredménye ez a 12 dalt tartalmazó nagylemez, mely lassan készült, de annál „átgondolatlanabb” lett, mert mindent rá akartam sűríteni, mi szememnek és számnak ingere lett ezen időszak alatt.  S legyen bár kissé eklektikusan hullámzó, hangulatában egységesen melankólikus, éppen ezért tudok rá büszke lenni, mert nem voltunk képesek semmilyen aktuális trendet meglovagolni.

A Balázs hozta négy dal, s a Fanni által íródott egyetlen képviselik a lemez jazzes és bonyolultabb hangnemeit. Tőlem négy nóta hangszerelődött jobbára Balázs által, melyek a konvencionálisabb ízeket hozzák. Van még a lemezen egy sokszerzős darab, mely ebből fakadóan annál izgalmasabb, Hancsicsák Mihály barátommal közös szerzemény, melyet Balázs és Fanni újraértelmezett, így talán a fúziós elnevezés illik rá a legjobban. A legtöbbet emlegetett dal Balázs szerzeménye, a „Fő a nyugalom” , melyet eredetileg instrumentális formában a „Lower House” nevű formációjából hozott kísérletképpen, miszerint lehet –é rá szöveget faragni. A legtöbben erre a dalra emlékeznek szövege és különös hangulata miatt.

Pirisi Lacika dalát is megtartottuk a maga szépségében (csak a dob meg a basszus elevenedett meg Balázs és Norbi általa a stúdióban). valamint lett egy meglepetés dal is, a 12-es, melyről annyit kell tudni, hogy szintén Pirirsi László szerzemény, és a „Rózsaszín Sajt” c. magyar-francia filmvígjáték betétdala.

Számomra ennek a lemeznek a létezése hatalmas csoda, hiszen nagycsaládos anyaként, 80 %-ban saját pénztárcából, és nagyon kevés ráfordítható időből kellett kigazdálkodni.

Rengetegen segítettek, legtöbbet a muzsikusaim, akik bár nagyon kvalitásos, tehetséges és tanult zenészek, lehetőségekben mégsem sokban különböznek bárkitől, aki most ül le először a hangszere mellé. Sajnálatos, hogy kicsiny országunkban a kultúra és ebben a zeneművészet piaci szegmense folyamatosan szűkül sokféle okokból, amit hosszasan lehetne fejtegetni. Amit viszont fontosnak tartok, hogy tudatában legyünk: nagyon tehetséges művészek, zenészek élnek kis hazánkban, és küzdenek mindennap a szakmában maradásért mind a könnyű mind a komolyabb műfajokban. Az összetartás sajnos nem túlzottan jellemző, inkább (finoman fogalmazva) az „álljunk egymás hátára és integessünk, hátha valaki észrevesz” stratégiája működik, bár ezt így nem mondaná ki senki. Ilyen piaci verseny körülmények között muszáj, hogy fel legyünk készülve lélekben és elszántságban, arra hogy a szakma, amit választottunk sokszor profi szinten is csak szélmalomharc, hiszen ha azt vesszük alapul, hogy alap dolog egy muzsikus életében, hogy bevételi forrásának jellege hullámzó tendenciájú (szoktuk viccesen mondani: mint a kutya vacsorája, vagy van, vagy nincs), és ez a szabadúszó tipusú életvitel is erős pszichét igényel.

Van ugyan pénztárca kímélő módszer magyar művészeknek (ami a „csinálj mindent magad” elvén működik), de az legtöbbször sajnos a minőség és a művészi érték (vagy az egészség) rovására megy, nem beszélve arról, hogy ilyen esetben is az marad fenn, akinek erősebb üzleti érzéke van. Sokfelől hallom és már magam is osztom a véleményt, miszerint a két fő feladatkört szerencsésebb volna különválasztani, miszerint a csak művész alkosson, a menedzser pedig vigye az üzletet a hátán, mivel az üzlet az egy külön szakma. Ez nálunk még erősen utópia.

Aki azt érzi velem együtt, hogy ez így nincsen teljesen jól, annak örülök, mert akkor végre felszállhat a lila köd. Az emberek egyre kevesebb energiát, időt és pénzt képesek áldozni arra, hogy minőségi módon szórakozzanak (beleértem sajnos magamat és szűk környezetemet is), így a zenepiaci farkastörvények is még élesebben harapnak, mint valaha. Tehát komoly üzletpolitikára lenne szükség minden produkció érvényesüléséhez.

Mindenki a saját sebeit próbálja nyalogatni, és menteni, ami még menthető, így a tehetséggondozás is mostoha időket él. A jelenlegi körülmények között természetes reakciónak tartom, ami remélhetőleg a „Nagy Világválság” elvonultával enyhülni fog. „Nem akkora baj”, hiszen kitartásban bajnok generáció nevelődik, akik saját kezükbe merik venni ügyüket, és alternatív utakat járnak az érvényesülésük érdekében.

Jómagam nem vallom magamat szakmabelinek, mert nem sikerült sem képzettség, sem karrier szempontjából odáig vinni a szekerem. Inkább elsőgenerációs próbálkozónak, aki magántanárokon keresztül próbálta megtanulni a nyelvet, amit még most is csak ösztönösen beszél. Mertem magamról kijelenteni egyszer, hogy nem tudom abbahagyni, mert szenvedélyesen szeretem a zenét, mondhatom, így jártam, mert ez is egy teljes embert kívánó szakma lenne.

Férjem szintén zenész, így szerencsésnek érzem magam, hogy családom támogatja szokatlanra sikerült „hobbimat”. Pozitívan fogok tudni visszagondolni erre az időszakra, és visszaigazolással szolgálhatok minden próbálkozónak, miszerint ha nekem megy két fronton harcolni az álmaimért, bárkinek menni fog, csak hajlandóság és hit kérdése…

Rostás Regina

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások

Tarcsai Ádám	2010. ápr.. 6.  14:39	5
Szia! Nézd meg a zenekarunk profilját, és légy rajongó! !!!!!! http://mymusic.hu/bloodyroots !!!!!! Web oldal: http://bloodyroots.hu (Itt belehallgathatsz dalrészletekbe az új lemezünkről.) MySpace: http://www.myspace.com/bloodyrootsband Csatlakozzatok az "IWIW klub"-unk-hoz! Ezzel a link-el -> [link]

Rostás Regina	2010. márc.. 3.  10:39	4
Ja és igen. A legtöbb pozitív csalódást ebben az egy évben éltem át én is. Valóban dolgoznak emberek ebben a szakmában, és a leghálásabb köszönetem nekik. Ők ugyanis erre tették fel az egész életüket, és így próbálnak meg mindent csinálni, hogy a víz felszínén maradjanak, és születik művészet, csak annyira pici színteret kap, hogy néha sírni volna kedvem...(és mielőtt az a vád éren, nem magamról beszélek:-)
Előzmény:   Rostás Regina    2010. márc.. 3.  10:36

Rostás Regina	2010. márc.. 3.  10:36	3
Nem is vártam ilyen frappáns és szép hozzászólást. Igen, itt van, amit mindenkinek meg kell szívlelni!!!! Köszi szépen:-)

mizarband	2010. márc.. 2.  21:54	2
...Hozzátéve, hogy a Mizar esete ellenpélda, hiszen mindkét lemezünk megjelenésénél olyan kitűnő kiadókkal dolgozhattunk, mint a NarRator és a BeagleBeat, akik maguk is szembeszélben próbáltak mindig is valami értéket letenni az asztalra. Nem beszélve Paczári Karcsiról, a kitűnő hangmérnökről, aki - ha jól tudom - a Rostás 5 lemezét is csiszolgatta... Szóval a tuti emberek megtalálása sem lehetetlen!
Előzmény:   mizarband    2010. márc.. 2.  21:44

mizarband	2010. márc.. 2.  21:44	1
Nem akarok pesszimista hangot megütni, csupán - egyetértve a cikkel - felhívnám a figyelmet az un. "Gazdasági válság" néven elhíresült, megfoghatatlan mumusra és az azzal kapcsolatos remények veszélyére, amelyek annak elmúlásához köthetőek. Arról, hogy "majd ha vége lesz a gazdasági válságnak..." nekem a taxis blokád jut az eszembe még a nyolcvanas évekből. Egy drasztikus benzinár emelkedést követően a hazai taxisok gyakorlatilag blokádokkal bénították meg a főváros közlekedését. Amikor a kormányzat visszavonta az áremelést, mindenki úgy érezte, győzött az igazság, de már senkinek nem tűnt fel, hogy a blokád előtt megemelt árak szintjét a blokád után néhány hét alatt, többszöri apránkénti emeléssel újra visszahozta a kormányzat, sőt, azóta sem tesz mást. Taxis blokád azonban soha azóta nem volt. Az emberek átverték magukat, hogy történt valami, most pedig már sztoikusan és fásultan nézik, ahogy háromszáz forint fölé kúszik a benzinár. A 89-es rendszerváltozás ugyanígy működött. Én még emlékszem arra a sokezer emberre a Kossuth téren, akik valahogy mind barátai voltak egymásnak. Ma már az ixedik korrupciós botrány sem ráz meg senkit. Semmi nem változik. Amikor felmegy az olaj ára, akkor emelkedik a benzin ára, amikor csökken az olaj ára, akkor a viszont nem csökken a benziné. Ne felejtsük el, hogy mi 20 éve várjuk, hogy egyszer majd jó lesz. És ezalatt a 20 év alatt mindig küszöbön állt, hogy jobb lesz, mindig megfogható távolságban éreztük. Jobb lett? És mi, az új generáció képviselői vagyunk, akik 20 éve várunk, de vannak, akik 40 meg 60 éve veszítették el az illúzióikat. Hol csesztük el? Talán ott, hogy elfelejtettük, hogy a rendszerváltozás nem csak plusz szabadságot adott, hanem plusz feladatokat adott vissza az átlagember kezébe, amely feladatok ellátásához szándék, munka és tudás kell. Na ezt mi, köszöntük szépen, nem kértük és hagytuk, hogy továbbra is közös képviselőink gengszterkedjenek. A lemeziparban ugyanazok dolgoznak ma is legfelül, mint 20-30 éve. Sőt, már azok gyerekei. Várhatjuk mi a "gazdasági válság" végét, hogy akkor majd jobb lesz, de szerintem igenis az a járható út, ha mindenki, zenészek és zenekarok magukra vállalják az összes feladatot, amit normális esetben más kellene, hogy ellásson. Ha egy feladat nem testhezálló, azt ki kell gyúrni. Ha a zenész ma azt várja, hogy majd jön egy producer, manager, hangmérnök, vagy isten tudja ki, akkor peche van, nem fog jönni, és adjon hálát a magasságosnak. Tessék minden feladatot saját kézbe venni, ez az út. Szerző, hangszerelő, arculattervező, hangmérnök, zenei rendező, kiadó, manager, PR szakember, vagyis minden lépcsőfok egy kézben legyen, és ha így sem megy a dolog, legalább az a vád nem érheti az embert, hogy csak ült és jártatta a száját...

Teljes fórum