3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Külföldi

2008. április 26. | Fodor Csaba

Bizarr! A sztár ET szobrához beszél!

Copyright:

A rendkívül népszerű leicesteri Kasabian zenekar énekese még tavaly vásárolta meg az ET filmben használt biciklit tízezer fontért (ami több mint három millió forint), és készíttetett magának egy élethű ET szobrot is, persze ezt sem fillérekért. Azóta igaz barátok és remek diskurzusokat folytatnak egymással.
 

A brit Sunnak nyilatkozott is különös tevékenységéről: „Csak olyankor beszélek hozzá, ha nagyon magamon kívül vagyok, de akkor teljes mértékben elhiszem, hogy él” Meighan nem szokott a bulvárlapok címlapján szétszívott drogosként szerepelni, de most látszólag eléggé elszállt. Vajon mit tudhat az a bicikli? Reméljük azért, nem maradandó a károsodás.

Egyébként a többi tag is szeret méregdrága kacatokat begyűjteni, év elején például Serge Pizzorno, az együttes gitárosa vett egy dedikált fotót Keith Richardsról (a Rolling Stones gitárosáról) ötezer fontért.

Azt, hogy a banda fellép-e a Szigeten, a szervezőirodánál nem erősítették meg, de nem is cáfolták. Egyelőre sem a Sziget, sem az együttes honlapján nem találtunk erre vonatkozó információkat, viszont a nem hivatalos Szigetoldalként működő szigetnews.com-on és egyes angol jegyirodáknál szerepelnek az előadák névsorában. Mindenesetre hatalmas látvány lenne, ha a koncert végén felszállnának a Holdra.

Fodor Csaba

Forrás: thesun.co.uk

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Seguir

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. Seguir

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. Seguir

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. Seguir

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky