3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Külföldi

2014. január 23. | Simi

Újra együtt zenél Ringo Starr és Paul McCartney

Copyright:

Az utóbbi hét elején derült fény arra, hogy Ringo Starr és Paul McCartney is a Grammy Awards fellépőinek sorát fogja erősíteni. A hír sokakat lázba hozott, és rengetegen úgy vélték, hogy a két ma is élő Beatle közös produkcióra készül. Hivatalosan még nincs megcáfolva a hír, viszont Ringo úgy nyilatkozott, hogy valóban lesz közös fellépés, azonban nem a Grammyn kerül erre sor.

Ringo a David Lynch Foundation által szervezett gálán vett részt Los Angelesben január 20-án, ahol egy „Lifetime of Peace & Love” nevezetű díjat zsebelt be. A gála során rengetegen kérdezték Grammy ügyben, mely kérdések mindegyike elől kitért, viszont azt elárulta, hogy a rajongók számíthatnak egy különleges közös fellépésre még a Grammy díjátadó előtt.

„Az első, 1964-es, New York-i látogatásuk 50. évfordulójára egy hatalmas showt terveznek, és ott fogunk majd fellépni” – árulta el Ringo az Access Hollywoodnak. Az esemény egyébként a „The Night That Changed America: A Grammys Salute to The Beatles” nevet viseli. Igaz, hogy ez egy attól független esemény, de Ringo bejelentése tovább növelte a várakozást a lehetséges közös Grammy-fellépést illetően. A reménykedésre leginkább az ad okot, hogy Ringo hivatalosan nem tagadta az esetleges szereplést, és mivel az idei az 50. évfordulója annak, hogy a Beatles betört Amerikába, pont remek alkalom lenne egy rövid koncertre a két legendával.



A „The Night That Changed America: A Grammys Salute to The Beatles” (Az éjszaka, amely megváltoztatta az Amerikát: a Grammy tiszteleg a Beatles előtt) nevű rendezvény február 9-én lesz, pont 50 évvel az első The Ed Sullivan Show-beli fellépésük után, a Grammy Awards pedig január 26-án lesz – valószínűleg csak ekkor lehetünk teljesen biztosak a közös fellépés tényében.

Forrás: contactmusic.com

Simi
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Seguir

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Seguir

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Seguir

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Seguir

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky