3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Külföldi

2020. február 27.

Alec Benjamin új dala

Copyright:

Áprilisban érkezik Alec legújabb stúdióalbuma „These Two Windows” címmel, a fiatal énekes pedig sorra csepegteti róla a jobbnál jobb szerzeményeket. A korong legújabb előfutára az „Oh My God”, ami ismét slágergyanúra ad okot, hiszen fülbemászó refrénjét egyszerű megjegyezni, az énekes-dalszerző jellegzetes hangját pedig pont ennyire könnyű megszeretni.

A track Alec jövőbeli fiktív énjéről szól, aki nem érti, hogyan változott meg ennyire a sikertől – de persze az énekes reméli, ez nem fog vele valójában megtörténni.

A 25 éves Los Angeles-i zenész már most nem mindennapi zenei múltat tudhat maga mögött. Első lemezszerződését követően saját magának szervezett Európai turnét, nem is akármilyet – Shawn Mendes és Troye Sivan koncertjei előtt játszott a parkolóban várakozó rajongóknak. Nem sokkal utána már Jon Bellionnal közösen stúdiózott, akinek rákövetkező turnéján már előzenekarként vendégeskedett, majd igazán 2017-ben megjelent „I Built A Friend” című dalával belopta magát Amerika szívébe.

Első kiadványa, a „Narrated For You” szintén hatalmas sikert aratott. „Let Me Down Slowly” dala már több mint 523 millió streamlejátszást generált Spotify-on, a hozzá készült videóklipet pedig 111 millióan látták a YouTube-on.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. More

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. More

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. More

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! More

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky