3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2020. február 25.

Kompromisszumok nélkül - itt a Képzelt Város új nagylemeze

Copyright:

Samizdat címmel jelentette meg ötödik nagylemezét a Képzelt Város. Az albummal a zenekar visszatért a hosszabb számokhoz, a rájuk jellemző, izgalmas dalszerkezetekhez és sikerült megalkotniuk egy minden ízében kompromisszummentes anyagot.

A Képzelt Város négy év után jelentkezik új lemezzel. Az új dalokkal visszatértek a kevés vokálos, hosszabb dalszerkezetekhez, a szövegeket pedig angolra cserélték a nyelv dallamossága miatt. A Samizdat első számait már 2017-ben egy nagyvázsonyi elvonuláson megalkották, de hosszú út vezetett végül az album tényleges befejezéséig: „Egy ilyen műfajú zenével az embernek máshogyan kell foglalkoznia, mint egy tömegeket megmozgató stílus esetében. Rengeteg a buktató, de ha a végén sikerül egy kompromisszumok nélküli dolgot készíteni, az mindenképp jó érzés, különösen akkor, ha ez valahogy meg is találja a helyét és útját az emberekhez”- meséli Kovács Ákos András, a zenekar énekes-gitárosa. – „A kompromisszumokkal való ilyen küzdelem sokunk életét végigkíséri más szempontokból is, nagyjából erről szól ez a lemez. Mi hoztuk létre, mi csináltunk rajta mindent, ami jó és mindent, ami rossz. Így vagyunk büszkék rá, ami nyilván megfelelően patetikusan hangzik, de így van.”


A lemez címe is a zenekar alkotói attitűdjére utal: „A szó elvileg egyszerre fejezi ki azt, hogy magunk által kitalált, készített és sokszorosított, ráadásul van egy sajátos ellenkulturális vonatkozása is. Külön pikantériája, hogy a magyar politikatörténetben is jelentősége van. A maga módján talán a saját helyzetünket is jellemzi ezen a kulturális területen, ezért kifejezőnek találtuk címként” - kommentálja Ákos.


A lemezt a Kepler Stúdióban rögzítették, a hangmérnök Miskolczi Márton volt, a csapat gitáros, billentyűse. Az album és a koncertek vizuális megjelenésért Vadászi Zoltán felelt, akinek a zenekar két videóját is köszönheti.  A Samizdat három számához (Samizdat, Stolen Land, Unsound) nemrég klip is készült, de a rendszeres koncertre járók már több dalt is ismerhetnek az albumról: „Egy jó ideje élőben is játsszuk őket, szerencsére rengeteg pozitív visszajelzés mellett, ami egyáltalán nem magától értetődő 5-10 perces dalok és nem szokványos dalszerkezetek esetében. Ehhez kapcsolódik egy rövid, de jellemző sztori: amikor tagcsere következett be, úgy döntöttünk, hogy keresünk valakit, aki feldobolja a lemezt, amíg nem találunk végleges dobost. Ezért egy kedves ismerősünk (egyébként remek dobos) próbált besegíteni, aki a sikertelen próbálkozások közepette végül feltette a kérdést, hogy arra nem gondoltunk-e, hogy esetleg közönséget is szeretnénk, mert akkor nem így kellene dalokat írni. A közös munkából nem lett semmi, mert mi így szeretünk/tudunk dalokat írni, ennek minden őszinteségével és sokszor reménytelenségével. Az viszont csodálatos érzés, hogy közönségünk így is van.”
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 2.

A szerelem, amit mindenki keres: megérkezett a Blahalouisiana legújabb dala

Az a szerelem a címe a zenekar új, táncolható, nyári hangulatú megjelenésének, amelyben a retró fülbemászó groove-okkal, szintivel, játékos ritmusokkal és karizmatikus énekkel karöltve találkozik a modernnel. Weiter

2025. június 28.

Fend Off The Dark: Roses Of Thieves dal- és klippremier

Vadonatúj dallal és a hozzá készített videoklippel jelentkezett a Roses Of Thieves. Az ultradallamos modern rock / metalt EDM, ír kocsmapunk és folk metal elemekkel ötvöző zenekarhoz idén csatlakozott Dudás Ivett (Thy Catafalque, Tales Of Evening) énekesnő, a Fend Off The Dark már vele készült el - a dal a még formálódó második nagylemez első előfutára. Weiter

2025. június 1.

Minden eddiginél keményebben szól a The Trousers

Gőzerővel dolgozik hetedik nagylemezén a The Trousers. A budapesti garázs rock/hard rock zenekar a “Necessary Evil” címet adta a korongnak, amelyen az Artist Factoryban, az együttes korábbi dobosának és állandó stúdiósának, Cs. Szabó Zoltánnak a vezetésével munkálkodnak. Weiter

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! Weiter

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky