3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2020. február 18.

5 év után új albummal jelentkezik Justin Bieber

Copyright:

A rajongók már a 2019-es Coachella óta izgatottan várták a Changes-t: a szupersztár ugyanis Ariana Grande koncertjén vendégeskedett, és a színpadon jelentette be, hogy új albumon dolgozik.

A Yummy pedig a legjobb választásnak bizonyult a visszatéréshez, a dal ugyanis azonnal a toplisták élére kúszott, és egy hónap alatt több százmilliószor streamelték.

A lemezről megjelent már a Kehlani-val közös Get Me, és az Intentions is, amit Quavo-val (Migos) vettek fel. De nem ők az egyedüli vendégelőadók: Post Malone, Travis Scott és Lil Dicky is közreműködik egy-egy dalban.

Bieber nehéz időszakon van túl. Egy néhány héttel ezelőtti, zártkörű lemezhallgató összejövetelen bevallotta: az, hogy gyerekkorától a zeneipar diktálja a szabályokat az életében, mély nyomokat hagyott benne. A felnőtté válás is depressziót hozott magával, és elmondása szerint nagyban köszönheti menedzserének, Scooter Braunnak azt, hogy ma már jobban érzi magát.

Ez is közrejátszik abban, hogy közelgő turnéján minden eladott jegy egy dollárt jelent az énekes által létrehozott Bieber Foundationnek, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a mentális egészség fontosságára.

Justin Bieberről egy tízrészes dokumentumfilm-sorozat is készült, ami a YouTube-ra kerül fel

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky