3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Külföldi

2019. november 7.

DUA LIPA: DON'T START NOW

Copyright:

A bombázó Dua Lipa képtelen hibázni: ismét mindenkit megtáncoltat új slágerével, sőt, a dallamot is úgy beleragasztja a fülekbe, hogy már egyszeri hallgatás után is garantált a dúdolás. A friss track egy új kezdetet jelent a kétszeres Grammy-díjas Dua életében.

A modern pop és nu disco stílusú “Don’t Start Now” a táncparkettek himnusza lesz, ahogy az énekesnő korábbi slágere, a “New Rules” is volt, és ez nem is véletlen, hiszen ugyanaz a csapat alkotta meg mindkettőt.


“Azért pont ezt a szerzeményt jelentettem meg elsőként az újak közül, mert lezártam egy korszakot az életemben, és megnyitottam egy újat. Számomra másik időszámítás kezdődött, és ezt a dalszövegben is megjelenítettem” – nyilatkozta Dua, aki energikus és vidám dalában arra bíztatja hallgatóit, hogy soha ne hagyják, hogy az eléjük gördülő akadályok gátat szabjanak céljaiknak. Az énekesnő ráadásul nem alaptalanul ír motivációs dalt rajongóinak: sikert sikerre halmoz. A Spotify történetében ő lett a legtöbbet streamelt énekesnő, 4 millió albumot adott el, illetve Youtube-on is 1 milliárd feletti megtekintéssel büszkélkedhet.
     

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. május 30.

Újra best of lesz az első Pet Shop Boys best of

2025. május 30-án - azaz ma - újra kiadják a Pet Shop Boys első best of gyűjteményét, az eredetileg 1991-ben debütált ’Discography’-t, ezúttal a 2023-ban újramaszterelt hanganyaggal. Kontynuować

2025. május 29.

Visszatért a BADBADNOTGOOD

A BADBADNOTGOOD "Found A Light (Beale Street)" című vadonatúj dalában a háromszoros Grammy-jelölt énekes-dalszerző Veronica Camille Ratliff, vagyis V.C.R. működik közre. A trackben a Memphisben nevelkedett, de Los Angelesben élő énekesnő soulos vokálja és a trió lenyűgöző hangszerelése egyaránt kidomborodik. A szerzemény a Tim Bernardes oldalán készített "Poeira Cosmica" és a reggie vokáljával színezett "Take What's Given" című felvételeket, illetve a "Mid Spiral" című albumot követi. Kontynuować

2025. május 27.

Barbra Streisand Hozierrel közös dallal harangozza be júniusban érkező lemezét

2025. június 27-én jelenik meg Barbra Streisand "The Secret Of Life: Partners, Volume Two" című vadonatúj albuma a Sony Music Entertainment alá tartozó Columbia Records gondozásában. A lemez a szupersztár 2014-es, platina minősítésű "Partners" című duettalbumának folytatása. Barbra Streisand ezúttal 11 dalon keresztül osztja meg a mikrofont a legnagyobb kortárs művészekkel. Kontynuować

2025. május 23.

Ed Sheeran egy új, gyönyörű popklasszikusba öntötte múltját

Ed Sheeran bejelentette, hogy új  ’Play’ című lemezzel érkezik, mely 2025. szeptember 12-én jelenik meg. Az alkalom megünneplésére egy mély időszakot megörökítő pop balladával, az „Old Phone” cíművel debütált, mely szerint megtalálja régi telefonját és emlékek armadája tör általa felszínre. Kontynuować

2025. május 23.

A Pulp 24 év után új albummal jelentkezik

2025. június 6-án érkezik a "Common People", a "Disco 2000" és a "Babies" című klasszikusokról is ismert Pulp új, "More" című lemeze frissen igazolt kiadójuk, a Rough Trade Records gondozásában. A korong a digitális mellett többféle fizikai formában is előrendelhető a sheffieldi banda webshopján. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky