3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2019. szeptember 15. | Bea

Evés-ivás-koncertnél is többet jelent a Balaton Piknik

Copyright:

Tavaly valahogy kimaradt a Balaton Piknik, sebaj, idén már alig vártuk. Az időjárás és a közeg is a programnak kedvezett, vagyis hívogató indián nyár, természetközeli helyszín, és a fesztiválígéret is kecsegtető volt: pléden, fűben, kilátónál üldögélve, eszegetve chill zenék hallgatása. Már ezzel is boldogak lennénk, de igazából ennél tágabb lehetőségeket adott az esemény. Mondhatni, ledolgoztuk a borokat és ételeket, és meghajtottuk az izmainkat előre, hogy a takarókon fetrengve aztán legyen mit kipihenni…

Merthogy arról nem szólt a beharangozás, hogy már a rendezvényre odajutni is egy kész kirándulás. Hamar érkeztünk, könnyen parkoltunk, közel voltunk a fesztivál bejáratához, de még így is egy egészen kiadós hegymászás várt ránk a szikrázó, későnyárias napsütésben, hogy felérjünk a helyszínre. Szóval a bemelegítés a kirándulás volt, nem is az alkoholos alapozás!

Aztán az időben érkezők – és időben regisztrálók! – ha érezték magukban a hegymenet után az erőt, jógázni is beállhattak, nem is akárhol: magán a Gömbkilátón! Én is így tettem, és jól tettem, Petraflow egy igazán elengedős, lecsillapodós órát tartott a jógijelölteknek… Ami azért mégis rejtett némi kihívást magában, ugyanis harmincadmagammal remegtünk nem is annyira a pózok kitartásán, hanem azon, hogy az egyensúlyunk megtartásával járó remegésünk beingatta a kilátót is… A SUP jóga a Balaton szelesebb időben tajtékzó habjain hasonló egyensúlytartást igényel, mint amilyet a rengő, hullámzó Gömbkilátós ászanák, de mind túléltük, és az építmény is épen maradt.

A pózok közben a magyar tengerben is jócskán lehetett gyönyörködni – ha épp fejjel lefelé a lábunk között, akkor úgy, de a környező erdőkre a kilátás is minden izommunkát elfeledtetett a sportolás közben. A kilátós jóga további érdekessége pedig az volt, hogy a szokásos meditatív zenék helyett ezúttal Galactic Jackson live DJ szettje adta a lélegzés alá valót, mintegy fesztiválosítva egyet a jógázás élményén.

És persze az óra után sem telhetett az egész délután lustálkodással, a domboldal szépsége és a vízpart közelsége mindenkit – a nem jógázókat is – további sétákra, körülnézésre, erdőjárásra, Balaton-parton andalgásra, függőágyban ringatózásra invitálta. Persze csak hogy jobban essen az esti üldögélés, falatozás és zenehallgatás!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky