3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2019. július 18.

Akit Nick Cave is istennőnek tart:Shilpa Ray Budapesten koncertezik

Copyright:

Több turnén is Nick Cave vokalistája volt, Johnny Depp kalózos válogatáslemezére a Pirate Jenny című számot Cave és Warren Ellis kíséretében énekelte fel, ráadásul Brooklyn egyik legvagányabb énekesnője, aki nemcsak a feminizmus mellett, hanem politika kérdésekben is felemeli a hangját. Shilpa Ray-t most Budapesten is meghallgathatjuk, hiszen július 21-én a KOBUCI Kertben koncertezik.

Már Shilpa Ray gyerekkora sem mondható átlagosnak. New Jersey külvárosában egy hindu bevándorlócsaládban nőtt fel, s egészen korán megtapasztalta a rasszizmust. Klasszikus indiai éneklést tanult, konzervatív szülei még a popzene hallgatásától is eltiltották. Hangszerek közül csak harmóniumon tanulhatott meg játszani, amit azonban a mai napig szívesen szólaltat meg a színpadon. Elmondása szerint az igazi fordulat Lou Reednek köszönhetően következett be az életében, amikor középiskolásként a lawrenceville-i könyvtárban felfedezett egy Velvet Underground albumot. „Többet nem voltam ugyanaz az ember. Ők lettek az én átjáró drogom.” Amint tehette, New Yorkba szökött, s zenekart alapított. Egyik első bandája a Beat Rhe Devil elnevezésű punkegyüttes volt, amit a Her Happy Hookers követett, és Shilpát hamarosan a legígéretesebb feltörekvő előadók között emlegették, koncertjei pedig a New York-i underground kihagyhatatlan eseményei közé tartoztak. Hamarosan Patti Smithszel játszott együtt, s nemcsak Nick Cave előzenekaraként léphetett fel, de több turnén a vokalistája is lett. „A legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor a turné első napján a buszban Nick egy szendvicset készített nekem. Ekkor azt éreztem, ezután akár meg is halhatok. Őrült pillanat volt” – mesélte egy korábbi interjúban. 


„Nick Cave kedvenc gót-rockabilly istennője” - írta Shilpáról a Vice 2015-ben, Last Year's Savage című albuma megjelenésekor. A Guardian kritikusa pedig egyszerűen „vulgáris Ella Fitzgerald”-ként emlegette. Az énekesnő válasza jól mutatja elképesztően vagány személyiségét: „Vulgáris Ella Fitzgerald? Inkább kanos Frank Sinatra!" Két évvel később életrajzi ihletettségű, Door Girl című lemezét dobta piacra.  A dalokban a New York-i éjszakai életben eltöltött 17 évéről mesél kegyetlen őszinteséggel. Shilpa Ray zenéjében a blues gyökereit olykor a punk radikalitása felé nyitja meg, így az biztos, hogy július 21-i koncertje az Óbudai Blues Fesztivál egyik legemlékezetesebb eseménye lesz.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky