3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2018. november 15.

Budapesten forgatta legújabb klipjét Ellie Goulding

Copyright:

A világhírű énekesnő a magyar fővárost választotta legújabb klipjének forgatási helyszínéül. A videóban több emblematikus helyszín is feltűnik, elkészítésében pedig számos világsztár és partner is közreműködött.

Ellie Goulding, a Love Me Like You Do, valamint a Burn című slágerek előadója Budapesten forgatta legújabb, Close To Me című számának zenei videóját. A klipben az egyik főszerepet több világsztár mellett a magyar főváros játssza: megjelenik a Budai Vár, azon belül a Halászbástya, a Barokk kapu és a Várkert Bazár, valamint a Gellért Fürdő is szerepel több jelenetben.

Az angol énekesnő egy hosszabb szünet után, hatalmas lendülettel tért vissza. A klip zenei producere Diplo, napjaink egyik legismertebb előadója, valamint a Major Lazer formáció egyik tagja, akivel már korábban is dolgoztak együtt más projekteken. Új koprodukciójuk hangzásban és megjelenésben is nagyon újszerű lett, ami Swae Lee amerikai rapper közreműködésének is köszönhető. Az együttműködés koordinátora a Universal Music Hungary kiadó volt, aki kiemelte, hogy számukra is hatalmas élmény, amikor több, hozzájuk tartozó előadójuk dolgozik együtt - főleg, ha mindez Budapesten történik.

Az, hogy a klip Budapesten készült el, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) új stratégiájának is köszönhető. Az ilyen fajta innovatív megjelenés, amikor egy videóklip helyszíneként mutatkozik be egy lokáció a világnak, a turisztikai reklámozás legújabb trendjének számít. A nagy elérésű tartalmak segítségével így mutatnak be célzottan városokat, vagy azok emblematikus helyszíneit: korábban az Imagine Dragons, valamint J Balvin is hasonló együttműködésben készítette el zenei videóját, előbbi Dubait, utóbbi pedig Mexikóvárost népszerűsítve ezzel a módszerrel. Budapest ezzel az együttműködéssel a következő város a sorban, amely kihasználja ennek a kreatív és világszinten is új marketingeszköznek a lehetőségeit. Az MTÜ egy hosszú távú stratégia és tartalom-disztribúciós együttműködés egyik első elemeként működött együtt a világsztárral, melynek fő célja az, hogy azokat fiatalokat szólítsa meg, akik elsősorban az online térben aktívak, és a hagyományos marketing módszerekkel nehéz őket elérni. A jövő döntéshozóiként viszont hamarosan komoly szerepet kapnak az utazási döntések meghozásában, így érdemes felhívni a figyelmüket Budapestre és Magyarországra.

A klip magyarországi gyártócége az Admiral Film volt, akik segítették a külföldi ötletgazda csapat itthoni munkáját. Ők korábban már részt vettek hasonló nemzetközi koprodukcióban, többek között a 2018-as futball világbajnokság hivatalos klipjét is ők készítették. A gyártást több hónapnyi előkészítő munka előzte meg, a forgatás pedig 3 napon keresztül zajlott a legnagyobb titokban.

Ellie Goulding korábbi számai eddig több milliárd összesített lejátszásnál tartanak. A Close To Me elérhető a Spotify-on, megtekinthető a YouTube-on, illetve a nemzetközi zenei TV-k műsorkínálatában is szerepel.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. szeptember 11.

Érkezik James Blunt nyolcadik stúdióalbuma, márciusban pedig Budapesten is fellép

A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. Tovább

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Tovább

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Tovább

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Tovább

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky