3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2018. október 26.

Segítség a nemzetközi érvényesüléshez

Copyright:

A Hangfoglaló Program nemzetközi alprogramjának keretében működő exportiroda, a HOTS a közeljövőben két workshopot is szervez. Az október 30-i, valamint a november 6-i alkalmakon a Program ötödik évadában meghirdetett nemzetközi pályázatok benyújtása kapcsán felmerülő kérdésekre kaphatnak válaszokat a jelentkezést fontolgató pályázók az A38 Hajó kiállítóterében. Az eseményeken a témában jártas hazai zenészek és zeneipari szereplők mellett, nemzetközileg elismert szakemberek is előadnak. A programokra minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött az A38 Hajó honlapján.

A Hangfoglaló Program 2019-es évadának nemzetközi pályázatai a turnézás mellett, karrierépítő stratégia kidolgozásában és megvalósításában is segítik a támogatásra sikeresen pályázó produkciókat. A Hangfoglaló által működtetett könnyűzenei exportiroda, a HOTS konkrét lépéseket is tesz annak érdekében, hogy a jelentkezők már konkrét célokkal és megfelelő szakmai háttérrel adhassák be pályázataikat a Kollégiumnak.

A HOTS (Hungarian Oncoming Tunes) egyébként már második éve gondoskodik a piacserkentő, folyamatos nemzetközi jelenlétről. Az exportiroda további célja, hogy az új pályázati kiírások – amelyek az eddigiekhez hasonlóan a szakmai szereplőket és a háttéripart is segítik majd – mellett elérhetővé tegye azt a tudást és gondolkodásmódot, aminek köszönhetően a nemzetközi karrierre vágyó zenekarok megtalálhatják saját reális jövőképüket.

Ennek érdekében két workshopot is szervez az iroda, amelyek közül az első a karriertervezésről és a kiadói rendszerről szól majd. Erre az alkalomra két nemzetközi vendéget is várnak: az A38 Hajó Backstage-nek is otthont adó kiállítóteremben október 30-án a lengyel Magda Cholyst és a brit Tony Duckworth is előad majd, november 6-án pedig az osztrák piacot mutatja majd be Hannes Tschüertz (Ink Music) és Andreas Latte (Las Vegas Records) a Léyya nemzetközi sikerén keresztül.

A HOTS saját nemzetközi mentortáborának, az Outbreakers’ Lab (OBL) folyamatdesignereként a magyar piacot két éve vizsgáló Magda Cholyst hivatásos coach, aki arra tette fel az életét, hogy a közép–kelet-európai zenekarok artisztikus karriertervezéséhez nyújtson támpontokat.

Tony Duckworth, a PIAS Records lengyelországi és kelet-európai irodájának vezetője hosszú utat járt be addig, hogy mára átlássa a közép-kelet-európai piac belső dinamikáit. Lételeme a tehetségkutatás: saját szempontrendszeréről és magyarországi tapasztalatairól, elvárásairól mesél majd a részvevőknek a korábban a Budapest Showcase Hubon is előadó zeneipari szakember.

Az esti, 17.00-21.00 óra között tartó beszélgetéseket Bali Dávid, a HOTS exportiroda vezetője moderálja. A programot a Hangfoglaló Programiroda szervezi, a MANK - Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. megbízásából. A rendezvényekre az A38 Hajó honlapján lehet regisztrálni.

Facebook-esemény ITT és regisztrációs felület ITT.

A jelentkezőknek pedig érdemes a Hangfoglaló Program és a Majdnem Híres Rocksuli közös oktatófilm-sorozatának legújabb videójával ráhangolódni az eseményre, amely arra a kérdésre ad választ, hogy mi kell manapság a külföldi befutáshoz.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. trvať

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. trvať

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. trvať

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. trvať

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky