3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. október 18.

Monuments a Kék Yuk-ban

Copyright:

Pár napja jelent meg a progos metalban utazó angol banda harmadik nagylemeze Phronesis címmel, ennek örömére kanyarítanak is egy elég szép európai körutat, amelynek 2018. október 22-i állomása a budapesti Kék Yuk & KVLT lesz. A bemelegítésről a VOLA, a Kadinja, az Atlas Northcore és az Orient Fall gondoskodik.

Chris Barretto az egyik legjobb torok a progmetal szcénában, éppen ezért nem meglepő, hogy igazán kiemelt helyen őrzöm a szívembe az első alkalmat, amikor láttam élőben a Monuments frontján. Egészen pontosan 2014 júliusának első napját éltük, amikor a Protest The Hero már a második kanyarban volt hazánkban a zseniális Volition albummal, így arra gondoltak, elhozzák nekünk bemelegítésnek a Monuments legénységét, ahol is a frontember begipszelt (és/vagy fáslizott) lábbal hozott akkora showt, hogy a másnaposság gyomorgörcseit nyögő Rody-nak a Protest The Hero-ból igencsak fel kellett kötnie a gatyáját, hogy tudja tartani a lépést a bicebóca frontemberrel. Akkor a szívembe is zártam a csapatot, akik csupaszív módon tolták az arcunkba a megfejthetetlen ütemek garmadáját, tehát ha jönnek, én is megyek! Az már csak külön habossüti, hogy olyan nemzetközi mezőnyt hoznak magukkal, mint a dán VOLA, a francia Kadinja, valamint a finn Atlas Northcore. És hogy kicsiny hazánk is képviseltesse magát, talán a hazai szcéna legjobb progmetal bandája, az Orient Fall fogja felszántani a klub színpadát.

Jegyekből már nincs sok, mindössze ~40 darab maradt a Wave-ben, úgyhogy ha be akartok férni az igencsak limitált befogadóképességgel rendelkező klubba, akkor hajrá! A belépőkért 4500 Ft-ot kell leszurkolni, de ezért a nemzetközi halláskárosodásért mindenképpen megéri! Innentől már csak imádkozni kell, hogy a hangosítás a helyén legyen, és én boldog is leszek!

Event

Jam

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky