3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. október 17.

Koncz Zsuzsa újra az Arénában

Copyright:

Koncz Zsuzsa a magyar pop-rock egyik legnagyobb, a mai napig folyamatosan koncertező legendája. Szuggesztív előadó, aki személyiségével hitelesíti páratlan életművét. Olyan művész, aki dalain keresztül nemzedékekre gyakorol hatást, szövegeinek mondanivalója érvényes, aktuális napjainkban is. 2019. március 9-én a tizenkettedik nagy koncertjére készül a Papp László Budapest Sportarénában.

„Ezúttal mottója is van ennek a 12. találkozónak, mert az egy tucatról azt gondolom: ez már valami... Hozzáteszem, büszke vagyok, hogy idáig elértünk” – mondja a művésznő.

„A koncert jelmondata pedig:  „Így volt szép...”, ami egy Bródy dal címe is legutóbbi lemezemről, és nincs mögöttes tartalma. A múlt idő ezúttal nem lezárása vagy befejezése valaminek, inkább kifejezése annak, hogy a közönségemmel és a munkatársaimmal megtett eddigi közös utunkért hálás vagyok.

Köszönöm mindenkinek, akit illet, és boldogsággal tölt el, hogy ezt személyesen – szokásomhoz híven – egy koncerttel tehetem meg. Azt remélem, hogy a régebbi és az újabb dalaim – ugyanúgy, mint eddig – összekovácsolnak bennünket, és erőt adnak a továbbiakhoz. Hiszen a dalok erejére szükségünk van, akár jó, akár rossz idők jönnek. Bízom benne, hogy sokan vannak, akik ugyanezt érzik, és Ők mind ott lesznek velem!”

Koncz Zsuzsa koncertjeit mindig nagy érdeklődés övezi. Generációkon átívelő, páratlan életműve, eddigi dalai, egy gondolkodó, szerethető, közvetlen művészt mutatnak. A jövő tavaszi koncerten – újabb dalai mellett – természetesen felcsendül majd a már legendássá vált Ha én rózsa volnék, az Ég és föld között, a Jöjj, kedvesem és sorolhatnánk tovább a dalokat, amelyeket közönsége szeret és vár tőle.

Koncz Zsuzsát 2019. március 9-én újra az Aréna színpadán láthatjuk, hallhatjuk, és meglepetésekben sem lesz hiány.

„ÍGY VOLT SZÉP...”
KONCZ ZSUZSA koncert
2019. március 9. (szombat), 20:00
Papp László Budapest Sportaréna

Jegyek ITT kaphatók!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky