3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2018

2018. június 28. | MyMusic

Megvolt az első VOLT nap és vele a Sziget déjà vu

Copyright:

Elég jó intróval nyitott a 2018-as VOLT fesztivál, de a fő fellépő-sztáristen Depeche Mode-ról majd külön cikk is érkezik. Lássuk, milyennek ígérkezik az idei VOLT hét, az első nap tapasztalatai alapján!

Bár én ezelőtt sosem VOLT-oltam még, kedves ismerőseim, akikkel az élményeken osztozhattam, felvilágosítottak: eddig a VOLT nem ilyen volt. Hogy jó vagy rossz értelemben változott, mindenki egyéni ízlése és véleménye, de tény, hogy sokkal Szigetesebb lett, mint eddig.
Köszönhető ez valószínűleg annak is, hogy annyi nemzetközi díjat megnyert már a VOLT, hogy tényleg muszáj volt adni a megjelenésre is, de a Sopronban eddig nem tapasztalható dekorok most feltűnően nagy mennyiségben képviseltették magukat. Lampionok, zászlócskák, polipcsápdíszek, hívogató standok, satöbbi, de ez még mindig csak a külcsín.

A belbecs is alakult a 2018-as felvonásra. Leszámítva a kellemetlen indítást, köszönhetően a teljes információhiányban szenvedő (vagy inkább szenvedtető) beengedtetőknek, kellett némi idegszál a bevergődéshez, hogy a helyes sajtós / VIP-es / sima jegyes / bérletes / voucheres vendégek megtalálják a helyes bejáratot… De amint ezen túl jutottunk – és így rögtön lett is mit kipihennünk – egy ízléses, gusztusos, színvonalas fesztiválterület fogadott minden látogatót a stressz levezetésére és kibulizására.

Felfedezésre csábított minden állomás, aktiváció, sátor és színpad, és aminek különösen örültünk, hogy főleg magyar nyelvet hallhattunk magunk körül. Nem mintha bajunk lenne a külföldiekkel, de azért örülünk, ha a magyar fesztivál célcsoportja továbbra is mi magyarok maradhatunk.
Lehet persze, hogy számított az is, hogy hét közben volt, és első nap, de tényleg jó volt látni, hogy csak igényes emberek vettek körül minket: bárhol jártunk is a fesztivál területén, nem láttunk elállatiasodó, önmagából kifordult fesztiválarcokat, ellenben figyeltek egymásra a vendégek. Értem ez alatt, hogy hagyján, hogy nem volt taposás meg lökdösődés, de személyes tapasztalatunk, hogy még a tájékozódásban, taxifogásban is bármelyik idegen támogatására számíthattunk.

Köszönhetően a VOLT-nak és a helyi hangulatnak meg attitűdöknek, tényleg mintha egy óriási nagy összetartó társaságba csöppentünk volna, ahol a sok segítőkészségnek, útbaigazításnak és kölcsönmobiloknak hála az sem gond, hogy teljesen lemerült telefonnal mászkáltuk végig az éjszakát. Úgyhogy boldogan vettük tudomásul, hogy a VOLT család részei vagyunk most már mi is, ha csak egy – de amilyen rövid, olyan szuper és felejthetetlen – napra is.

Képek: INNEN Minden jog őket illeti.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. június 28.

VOLT élet, lesz élet – folytatás a Depeche Mode koncertje után

Eljött, és gyorsan el is múlt a pillanat: véget ért a VOLT fesztivál és első napi fő durranása, a Depeche Mode fellépése. A koncert emléke bennünk tovább él, de azért a felfedezőkedvünk is életre kelt, ha már bent voltunk a VOLT-on. Emberformátumok, egyedi aktivációk, alternatív programok, zenei szélsőségek és izgalmas gasztro kihívások tárházához volt szerencsénk ezen a bizonyos kedd estén. Tovább

2018. június 28.

Durva bulit tolt Sopronban a Depeche Mode

Durva és Mega, Dögivel Minőségi, Démoni Muzsika, a Dívával, aki Maszkulin – kulcsszavakban a Depeche Mode. Igen, még mindig teljesen a hatása alatt vagyunk. A VOLT fesztivál keddi napjának (meg azért nagyjából az egész idei VOLT-nak) fő attrakciója volt az 1980-ban alapított brit együttes. Nem sajnáltak akár 30 000 forintot kiadni a belépőre azok a fesztivállátogatók, akiket érdekelt az utóbbi bő 3 és fél évtized egyik legnagyobb zenei robbanása. Utólag se sajnálta senki, hogy annyi pénzt, odautat, energiát áldozott a programra: ez az együttes tényleg még mindig ámulatba ejtően, odab*szósan megadja, ami a fesztiválközönségnek vágya! Tovább

2018. június 16.

Nagyobb lesz a nagyszínpad nézőtere

A Telekom VOLT fesztivál szervezői - a nagy érdeklődésre való tekintettel - átrendezték a nagyszínpad előtti küzdőteret, megnövelve annak kapacitását. Így, a már teltházasnak kikiáltott Iron Maiden koncertre 500 extra jegy áll a rajongók rendelkezésére.
  Tovább

2018. június 14.

A Depeche Mode a VOLT Fesztivált

Kevesebb, mint három héttel a kapunyitás előtt sok-sok újdonságról adtak hírt a Telekom VOLT Fesztivál szervezői. A VOLT iránti érdeklődést jelzi, hogy van olyan nap, amely már hetek óta teltházas, a többire még korlátozott számban kaphatók jegyek, illetve idén először 3, 4 és 5 napos bérletek is válthatók. Tovább

2018. június 12.

Új VOLT Himnusz: Irány Sopron!

Elkészült az idén 25 éves, amúgy a sorban 26. Telekom VOLT Fesztivál himnusza a Majka & Curtis duó valamint Pápai Joci kollaborációjában. A friss dalhoz már klip is készült, amit a Blind Media jegyez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky