3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2018. március 2.

A Dürerbe hozza a tavaszt a Carnival Youth

Copyright:

A lett zenekar szerethető, indie-folk dalaival seperc alatt belopja magát a szívedbe, hiszen zenéjük olyan, mint egy tavaszi bolondozás a barátokkal: feltölt és mosolyt csal az arcodra. A fiatal csapat már többször megörvendeztette a hazai közönséget, most pedig 2018. április 16-án, egy igazi tavasznyitogató koncerttel térnek vissza hozzánk a Dürer Kertbe.

A Carnival Youth az egyik legsikeresebb lett zenekar. Megalakulásuk után szinte pillanatokon belül egyre szebb sikereket gyűjthettek be, ám nemcsak hazájukban figyeltek fel üdítő, a megszokottól eltérő, laza, indie-folk muzsikájukra, hanem a Balti régióban, majd egész Európában. A trió kitartóan járja a világot, olyan fesztiválokon fordultak már meg, mint a a The Great Escape, az Open’er Festival, a Reeperbahn, a Eurosonic vagy éppen a Sziget. Sőt, a hazai közönség láthatta már őket az A38-on a Middlemist Red vagy éppen SONYA társaságában is.

A 2012 óta létező csapat három albumot jelentett meg eddig, édes, dallamos, mégis mozgalmas és táncolható dalaikkal, melyeknek egyre növekvő rajongó táborukat köszönhetik világszerte – sőt, még a kritikusok is a szívükbe zárták őket. Ahogy mi is, ugyanis hamarosan a csapat egy új single-el kell útra, hozzánk pedig április 16-án, a Dürer Kertbe érkeznek meg.

 

 

A New Beat és a Dürer Kert bemutatja:
Carnival Youth (LV)
2018. április 16. 20:00
Dürer Kert

Event

Jegyárak: 1.000 / 1.500 Ft

Jegyek ITT!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Kontynuować

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Kontynuować

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. Kontynuować

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Kontynuować

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky