3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. február 27.

Várkonyi Mátyás a Hangfoglaló Múltidézésén

Copyright:

Februárban Várkonyi Mátyással, a Rock Színház alapítójával és igazgatójával, a Generál együttes alapítójával folytatódik a Hangfoglaló Program múltidéző sorozata. A nosztalgikus hangulatú múltidézés helyszíne ezúttal is a Magyar Rockhírességek Csarnoka lesz. Érdemes időben regisztrálni, mert hamar elfogynak a helyek.

Az Azok a régi csibészek címmel elindított programsorozat a Hangfoglaló Program Könnyűzenei örökség alprogramjának keretében indult útjára, hogy aztán rövid idő alatt meghódítsa a rocktörténeti visszaemlékezésekre fogékony közönség szívét. A poptörténeti talkshow következő eseményén is Lévai Balázs kérdezi a vendéget életútjáról, munkásságáról. A 2018. február 27-én esedékes, soron következő beszélgetésen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az rsvp@hangfoglalo.hu címen lehet.


Várkonyi Mátyás a Zenei Gimnázium (ZéGé) együttes alapítója, mely zenekar és a Ferm fúziójából jött létre a „kölyök” Generál. A „kölyök” Generál a hetvenes évek első felének egyik legsikeresebb csapata volt, és ehhez Várkonyi Mátyás zeneszerzői kvalitásai is nagy szerepet játszottak . Várkonyi alapította továbbá a Rock Színházat Miklós Tiborral. A Rock Színház vitte színre a West Side Storyt, a Hairt és a Jézus Krisztus Szupersztárt is, illetve az első magyar rockoperát, a Sztárcsinálókat is, mely egyike lett a legtöbbet játszott magyar musicaleknek. Fényét azonban két év múlva elhomályosította az István, a király, mely mára már kultikus darabja a magyar rocktörténetnek, s később lemezen, filmben, könyvben is óriási sikert aratott.


A sorozat célja, hogy első kézből közvetítsen ismereteket a hazai pop-rock legendáriumáról, a zeneiparról és az ifjúsági kultúráról. Az első három évad beszélgetésein többek között olyan legendás zenészek kapcsolódtak be a pályafutásuk mellett a rocktörténeti folyamatok okait, miértjeit is taglaló beszélgetésekbe, mint Balázs Fecó, Frenreisz Károly, Kóbor János, Pataky Attila, Szikora Róbert, Török Ádám, Szörényi Levente, Szűcs Judith vagy Zalatnay Cini. A negyedik évadban többek között Benkő László, Csepregi Éva és Katona Klári korszakhoz kötődő emlékeit hallgathattuk meg. 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky